Duray Miklós ma a TASR hírügynökségnek nyilatkozott arról, hogy úgy tervezi, több éves politikusi tapasztalatait szeretné kamatoztatni, és egyetemen fog tanítani. Megkérdeztük a felvidéki politikust, melyik egyetemmel tárgyal.

Duray Miklós elmondta, már több évvel ezelőtt felmerült, hogy speciális szeminárium keretében tanítana a Nyugat-magyarországi Egyetemen, és úgy tűnik, szeptembertől ez megvalósulhat. Az egyetem két kara, a Közgazdaságtudományi Kar és a Benedek Elek Pedagógiai Kar közösen indítja szabadon választható tantárgyként Duray Miklós előadásait. A társadalmi tudományok szak keretében a Kárpát-medence magyarságának társadalmi, politikai helyzetét, a Trianontól napjainkig tartó fejlődés irányvonalát szeretné közelebbről megvilágítani hallgatóinak. Kérdés, hogy szeptembertől vagy majd csak a nyári szemeszterben kezdi-e az oktatást, mindenesetre nagy örömmel készül az egyetemi ifjúsággal való rendszeres találkozásra.
A TASR először tévesen úgy adta közre Duray nyilatkozatát, mintha a Selye János Egyetemről lenne szó, és több médium is átvette ezt a téves információt.

Felvidék Ma