(Frissítve) Délelőtt 10 órakor megkezdődött a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának alakuló ülése. A június 12-i parlamenti választásokon megválasztott 150 képviselő letette a hivatali esküt, és ezzel megkezdi 5. megbízatási időszakát az új szlovák törvényhozó testület.

Az ülésen jelen van Ivan Gašparovič államfő, az eskütételt a volt házelnök, Pavol Paška vezette. Mivel a hatályos törvények szerint parlamenti képviselő kormánytag nem lehet, a megválasztott személyek közül a Fico-kormány tagjainak helyét néhány órára pótképviselők foglalják el. Az ő eskütételükre is sor került. Ezt követően a plénum elfogadta az ülés választási rendjét, titkos szavazáson a mandátumvizsgáló és mentelmi bizottság elnökévé választotta Gál Gábort (Most-Híd), alelnökévé Renáta Zmajkovičovát (Smer-SD), majd a bizottság tagjait. Jelenleg a bizottság ülésezik, és ellenőrzi, hogy minden képviselő mandátuma jogilag rendben van-e.

Délután tisztségviselőket és bizottsági elnököket, illetve tagokat választ a törvényhozás, s ha a szervei felállnak, az új parlament készen áll majd a munkára.

Ezt követően Robert Fico leköszönő miniszterelnök benyújtja kormánya lemondását. Robert Fico – sajtónyilatkozata szerint – azt szeretné, ha a váltás gyorsan menne, azaz, ha még ma megvalósulna. A parlamenti képviselők eskütételét követően létrehozzák a parlament szerveit, köztük a parlamenti bizottságokat is. A távozó kormány lemondását követően Ivan Gašparovič köztársasági elnök kinevezi az új kormányt, melynek tagjai kormánytisztségük idejére elveszítik képviselői mandátumukat. Helyüket pótképviselők foglalják el. Mielőtt ez megtörténik, a kormánykoalíció egy rövid időre elveszíti parlamenti többségét, és így az ellenzéknek lehetősége lenne a pótképviselők beiktatását obstrukcióval késleltetni. Megakadályozni viszont nem tudják. Az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt jelezte, hogy nem fognak visszaélni ezzel a helyzettel.

Robert Ficót a parlament egyik alelnökévé választják. A Smer megpróbálja megszerezni a házelnöki tisztséget is, melyre Miroslav Čížt jelölik, erre azonban a kormánypártok – ellenzék jelenlegi 79:71 es aránya miatt csekély esélye van. Habár a szavazás titkos volta miatt akár a parlamenti matematika is felborulhat – ez azonban rögtön az első ülésen óriási meglepetés lenne…

Felvidék Ma