Legalább havi 1000 eurós fizetés, szolgálati autó és mobil, az állami megrendelések szétosztására való befolyás, sok családtag és ismerős elhelyezésének a lehetősége, és vitathatatlan társadalmi presztízsnövekedés. Erről van szó elsősorban abban a bonyolult egyeztetési folyamatban, amelyben a kormánykoalíció pártjai Kassán több mint 100 tisztséget foglalhatnak el saját jelöltjeikkel – írja a szlovák nyelvű Korzár regionális napilap. A kissé korosabb embernek meg a nemzeti-munkás-paraszt kormány uralkodásának az államigazgatást minden szinten elárasztó „akciós ötösfogatai” jutnak eszébe, akik az aranyidkai szándékokat az utolsó pontig valóra váltották.
A Korzár már neveket is hallott, akik átvehetik a stafétabotot a Fico-kormány vidéki elitjeitől, de konkrétumokat nem ír le, mert hivatalosan leghamarabb holnap este születhet megállapodás. Egyelőre hát „csend a lelke mindennek”, csak az általánosnak nevezhető tények kerülnek az újságoldalakra. Az például, hogy a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt itt is, mint mindenütt máshol, krónikus „káderhiánnyal” küszködik. A legnagyobb gondja, hogy kit állítson a Szociális Biztosító meg a munkaügyi központ regionális igazgatóságai élére. Alexander Barna, az SaS kerületi vezetője a Korzárnak sem cáfolta, csak olyan posztok érdeklik őket, amelyek pártja gazdasági és szociális választási programjának teljesítésével összefüggnek.
Nagyobb a gondja a kereszténydemokratáknak: nekik egy-egy helyre több érdeklődőjük van, akárcsak a másik két koalíciós pártnak. A KDH-ban a lap szerint a legnagyobb csata a Pasteur kórház igazgatói posztjáért folyik, s nem csupán a havi 3000 eurós fizetés miatt, hanem a társadalmi presztízs okán is, hiszen a kórház hatalmas költségvetéssel bír, és folytatódni fog benne a drága gyógyászati technika beszerzése is. A KDH alelnöke, Mária Sabolová állítólag az újszülött osztály főorvosát látná szívesen a poszton, a kassai KDH-szervezet viszont saját elnökét. Az egyik befolyásos kassai kereszténydemokrata politikus állítólag az Általános Egészségbiztosító főigazgatói székét nézte ki magának, de a miniszter áthúzta számításait, kárpótlásként Kassa talán megkapja a városi fiók vezetését, illetve az Egészségügyi Felügyeleti Hatóság főigazgatói posztját.
A körzeti hivatalvezetői posztokon a városban és a környékén az SDKÚ-nak és a KDH-nak kellene megosztoznia. Mikuláš Čečko (KDH) alpolgármester tűnik Kassán a legesélyesebbnek, írja a Korzár, Ján Dolný (SDKÚ) pedig a Kassa-környéki hivatalvezetői szék várományosa.
A lap úgy tudja, az SDKÚ-DS az adóhivatal, a Kassa-környéki Körzeti Hivatal, a Statisztikai Hivatal, az Oktatásügyi Hivatal, a repülőtér, a Kelet-szlovákiai Villamos Művek, a Kassai Hőszolgáltató igazgatói posztját nézte ki magának. Az SaS a munka-, szociális és családügyi központot, a munkaügyi felügyeletet, a szociális biztosítót és a hőszolgáltatót szeretné vezetni, a KDH a Pasteur kórházra, az állami részvénytársaságok közül a vasútra, az egészségügyi felügyeletre, az Általános Egészségbiztosító kassai fiókjára tart igényt, a Most-Híd pedig a földhivatalokat, az erdészeti hivatalokat, a környezetvédelmi alapot, a környezetvédelmi felügyeletet szeretné elfoglalni, posztokat akar az állami részvénytársaságokban, és igényt tart mindenre, ami a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos.

A Korzár nyomán: Felvidék Ma