Iveta Radičová kormányában két olyan államtitkár – Martin Chren és Ivan Švejna – ül, aki az előző négy évben Fico pénzügyminisztériumának adott tanácsokat, jó pénzért. Radičová most világíttatja át, nem költöttek-e rájuk is indokolatlanul sokat Počiatekék – írja a Sme napilap.
A Fico-kormány pénzügyminisztériuma jó biznisznek bizonyult a Hayek Consulting kft-nek, melynek tulajdonosai Martin Chren (SaS), jelenlegi gazdasági államtitkár és Ivan Švejna (Most-Híd), közledeési államtitkár voltak. 2007-2008-ban összesen 1,5 millió euró értékben nyújtottak szolgáltatásokat a pénzügyminisztériumnak. A Hayek Consulting a Hayek Alapítvány alá tartozik, amelyen keresztül Chren és Švejna jobboldali-liberális eszméket és gazdasági elveket terjesztett. A Počiatekkal megkötött négy szerződés egyike sem született gazdasági versenyben vagy közbeszerzési eljárásban, bár Chren és Švejna azzal védekezett eddig, hogy ők versenyt nyertek. Chren a Sme kérdéseire nem válaszolt, a Hayek alapítványhoz irányította őket, Švejnát meg nem tudta elérni a lap. Az alapítvány honlapján azt írja, az 1,4 milliós megbízásért cserébe 30 példát kellett kidolgozniuk a megyei, városi és falusi önkormányzatok programozott költségvetésére.
Az ügyet a Trend hetilap fedezte fel és tárta a nyilvánosság elé. A Sme Sulík pártjánál is érdeklődött. mit szól az ügyhöz. Richard Sulík nem lát benne semmilyen problémát, elvégre maga is tanácsadóként dolgozott Ivan Mikloš, majd Ján Počiatek pénzügyminisztériumában.
„Hidat építeni Marx és Hayek között igényes feladat – írja Lukáš Fila publicista a Sme vezérglosszájában. – A szlovák „balosoknak” és „liberálisoknak” ez sikerült – az előbbiek újraelosztottak, az utóbbiak meg a nekik adott pénzből építgették a szabadabb világot, ahol nincs újraelosztás.
Ma még nem mondható ki, hogy a jobboldali konzultációs cég valóban megérdemelte-e azokat a tízmillióikat, amelyeket Počiatek pénzügyminisztériuma fizetett neki, bár a leköszönt koalíció az embereket arra jól megtanította, hogy a manuál, szeminárium web-oldal szavak hallatán élesebben kezdjen figyelni. Az azonban már most leszögezhető, hogy ez az együttműködés a politikai közgazdasági tankönyvekbe való. Az egyik oldalon ott áll Robert Fico, aki az egész világválságot a rothadó neoliberalizmusra hárítja. A másik oldalon egy kft, Hayekkal az elnevezésében.
A különbözőséget azonban áthidalták, annak ellenére, hogy a smeresek szerették az együttműködést az olyan cégekkel, amelyeknek olyan viszonya volt az átláthatósághoz, amit az akkori ellenzék unos-untalan bírált.
Hát így kapcsolódik össze a szabadság a szolidaritással.”
Meg a Most a Híddal, tesszük még hozzá mi, azon a jogcímen, hogy mi már egy éve is feszegettük az új politikai alakulatok „kilétét” azon a címen, hogy fő gazdasági szakértőik egy fészekalj voltak, éppen a Hayek Alapítványban.

Sme, Felvidék Ma