Délelőtt a kulturális minisztériumban tárgyalt az államnyelvtörvény módosításáról Daniel Krajcer (SaS) miniszter és a Most-Híd küldöttsége. A találkozón megegyezésnek kellett volna születnie, hogy délután rendkívüli ülésen mondhasson igent a törvényre a kormány, s így az a parlament októberi ülésén terítékre kerülhessen. Megállapodás nem született.

Solymos László, a Most-Híd frakcióvezetője az aktuálne.sk hírportálnak elmondta, pártja a Krajcer-féle javaslatot nem támogatja. A büntetések ellen vannak kifogásaik. „Nem akarjuk, hogy annyi szankció legyen a törvényben, amennyit a módosító javaslat tartalmaz“ – mondta Solymos, és megismételte: csak az életveszélyt vagy a katasztrófák esetén kötelező tájékoztatásokra vonatkozóan tartanak büntetéseket elképzelhetőnek az államnyelv mellőzése miatt. Minden más szankció csak a megfélemlítés eszköze, és ez nem jó, tette hozzá.
Czuczor Nóra, a Most-Híd szóvivője délután közölte: a párt további tárgyalásokat tart szükségesnek, így rendkívüli kormányülés sem lesz.

Felvidék Ma