Rudolf Chmel emberjogi és kisebbségügyi kormányalelnök ma hivatalában fogadta Axel Hartmannt, a Német Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, és tájékoztatta őt az államnyelvtörvény készülő módosításáról.

A kormányalelnök beszámolt a nagykövetnek a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvényről, illetve a kisebbségi kultúrák fejlesztését és támogatását érintő törvényről kialakított elképzeléseiről is. Chmel kitért arra is, hogy egyes térségekben német tanítási nyelvű iskolákat szeretnének létesíteni a szlovákiai német kisebbség számára. Hartmann és Chmel megállapodott abban is, hogy 2011. február 12-én közös rendezvényen fogják megünnepelni, hogy a Szlovák Nemzeti Tanács húsz éve nyilatkozatban követte meg a szlovákiai németeket a II. világháborút követő jogfosztás, kitoloncolás és kitelepítés miatt.
Chmel üdvözölte a kezdeményezést, hogy az NSZK, Lengyelország és Csehország nagykövetsége a jövő év elején közösen szervez szimpóziumot a 20. század végi, 21. század eleji közép-európai, történelmi nemzeti kiegyezésről Pozsonyban – közölte a TASR hírügynökség.

Felvidék Ma