Vasárnap közös megemlékezést tartott az aradi vértanúkra a lakszakállasi önkormányzat, a Csemadok alapszervezete és a Csemadok Komáromi Területi Választmánya. A megemlékezésen több, mint száz embert gyűlt össze. Felléptek a helyi alapiskola diákjai és a lakszakállasi református gyülekezet énekkara. Ünnepi beszédében Petheő Attila, a Csemadok járási elnöke a vértanúk emlékének összetartó ejerére hívta fel a figyelmet és arra, hogy csak egységben gondolkodva tudunk előrelépni a jelenkorban is. A műsor a hagyományos Multi Kulti rendezvénnyel folytatódott a kultúrházban, ahol Lengyel Mária kiállítását nyitotta meg a Csemadok TV titkára, Vass Laura és a Bartal András polgármester. A rendezvényen a Banyák zenekar adott fergeteges koncertet, melynek részeként a helyi Csemadok elnöke, Domonkos Zsuzsa is dalra fakadt. A szép estét záró ételkóstóló előtt a szépszámú közönség közösen énekelte el a “Krasznahorka büszke vára” kezdetű nótát.

Felvidék Ma, pa