Ján Slota szerint a magyarok folyamatosan “felforgató akciókat” szerveznek a szlovák államiság ellen. “Nincs csend sem a vihar előtt, sem a vihar után” – jelentette ki a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke csütörtöki pozsonyi sajtóértekezletén.
A magyar- és romaellenességéről elhíresült politikus ezzel reagált arra, hogy a magyar Országgyűlés emléknappá nyilvánította a trianoni szerződés aláírásának napját, s erről az évfordulóról az iskolákban is megemlékeznek.
“Ez megdöbbentő, hiszen Magyarország aláírta a revizionizmust tiltó békeszerződéseket” – tette hozzá Slota, aki szerint a magyar döntés revizionista.
Slota keményen támadta a szlovák jobbközép koalíciós kormányt is, amely szerinte elárulja a szlovák nemzeti érdekeket. Pártja számára elfogadhatatlan, hogy Rudolf Chmel, a kisebbségi és emberjogi ügyekért felelős kormányfőhelyettes a hivatalos kisebbségi nyelvhasználati küszöböt az eddigi 20 százalékos arányról 10 százalékra akarja csökkenteni.
“Ha ez megtörténik, akkor három járási város és számos kisebb település lesz magyarosítva, összesen mintegy 130 ezer lakossal” – kongatta meg a vészharangot Rafael Rafaj, az SNS alelnöke.
Slota és Rafaj szerint is ez a “magyarosítás” alapvetően annak a következménye, hogy a magyar-szlovák Híd párt tagja a kormánykoalíciónak. “Mindig, amikor a kisebbségi pártok hatalomra kerülnek, fél év alatt képesek tönkretenni a nemzetállami érdekek új hajtásait, amelyek előkészítése négy évig tartott” – húzta alá Rafaj.

mti, Felvidék Ma