Mojmír Mamojka (Smer) parlamenti képviselő újra jelöli főügyésznek Dobroslav Trnka  regnáló főügyészt, mert úgy véli, van esélye az újraválasztásra. Mindaddig, amíg a kormánykoalíció pártjai veszekednek, és nem a megállapodást keresik. A döntést ma újabb egy nappal elhalasztotta a koalíció, vasárnapról hétfőre (az utolsó lehetséges napra, 22-ére).


A koalíciós pártok második, ún. szakmai egyeztető köre két jelöltnél kötött ki. Az SZDKU ragaszkodik Ján Hrivnákhoz, az három másik párt Jozef Kanderát nevezte meg, aki a legfelsőbb bíróság bírája. Mindkét jelölésnek van logikája. Újat akar hozni a főügyészség munkájába.
Ján Hrivnákról azt lehet tudni, hogy valaha katonai ügyész volt, majd speciális ügyész, aki a szervezett bűnözés és a korrupció terén tevékenykedett. Többek közt ezen csúszott el az első főügyész-választási fordulóban, állítólag a kereszténydemokraták nem szeretik, mert ő volt az ügyésze – törvényességi felügyelője – a volt récsei polgármester (Bielik) korrupciós perének, mely felmentéssel zárult.
Jozef Kandera bíróról köztudomású, ő is aláírta – 104 társával együtt – az igazságszolgáltatás és a bíróságok megtisztulását sürgető szakmai röpiratot, s nem hátrált ki mögüle később sem. Ha csak ezt nézzük, talán remélhető, új szelek lengenék be az általa vezetett főügyészséget. Őt a kereszténydemokraták jelölték, úgy hírlik. Róluk folyt a vita egy álló hete.
De aztán Bugár Béla is gondolt egy nagyot, s most újra ringbe küldte korábbi jelöltjét, Jozef Szabót, a főügyészség külkapcsolati osztályának igazgatóját. Szabó az acquis communautaire (a közösségi jog) avatott szakértője – oktatója is -, elméleti szakember, sokat tud a nemzetközi vizsgálócsoportok működtetéséről, a törvényesség őreként maga is részt vett nemzetközi vizsgálatokban, például a Nižňanský-féle háborús bűnösségben lefolytatott németországi nyomozás szlovákiai tanúmeghallgatásainak ügyésze is volt.
Vitathatatlan: a bűnüldözés és igazságszolgáltatás terén is fontos a jogharmonizáció. Ám a kormányprogram prioritásként más feladatokat határozott meg. Első helyen a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harcot. Szakembereket is e cél érdekében kellene választania.A Most-Híd jelölése így mindenképpen kakukktojás.
A koalíciós megállapodás egyrészt tehát azon múlik, alárendelik-e a főügyész személyének kiválasztását a meghirdetett kormányprogramnak. Másrészt: elfogadják-e a koalíciós partnerek az SZDKU azon jogos igényét, hogy neki is jusson egy parcella a bűnüldözés terén. A belügyminiszter a kereszténydemokraták embere, a rendőrséget a Most-Híd jelöltje igazgatja, a védelmi tárca mindenestül a Szabadság és Szolidaritásé, úgy lenne logikus, hogy a főügyészségért Dzurinda pártja viselje a felelősséget. Ez ráadásul egyfajta intézményközi kölcsönös ellenőrzést is jelentene… Ezt is elmondták már többször az érintettek.
Csak a megegyezni nem tudásuk igazi okáról hallgatnak még mindig, mind valahányan, Bugár Bélát is beleértve.

Felvidék Ma, ngyr
{iarelatednews articleid=”25295,25262″}