Az állami vagyonrész eladását javasolta a Nemzeti Vagyonalap több, a kezelésében lévő társaságban. A javaslatot a kormány ma tudomásul vette. A vagyonalap eladásra javasolja a hat állami hőszolgáltatót, a 17 állami autóbusz-közlekedési vállalatot (SAD), a Slovak Telekomban meglévő állami vagyonrészt,a Pozsonyi Értékpapír Tőzsdét (BCPB), a DMD Holdingot (fegyverzet-kereskedelem), de a szliácsi és bártfai gyógyfürdőt is. A vagyonalap azzal  érvel, hogy bár az állam e társaságok tulajdonjoga alapján bevételekhez jut, ám jelenléte komolyan gátolja, hogy e cégek teljesen liberalizált üzleti tevékenységet fejtsenek ki. Az állami vagyonrészek értékesítéséből egyszeri jelentős bevételekre tehetne szert az államkassza, áll a jelentésben, és megtakarításhoz vezetne, hogy az állami tulajdon felszámolásával a vagyonalap mint vagyonkezelő is megszűnhetne.

A javaslat a hat állami hőszolgáltatót nemzetközi tenderen értékesítené, hogy „maximalizálni lehessen a bevételt“, írja. Szintén nemzetközi versenyt javasol az autóbusz-közlekedési vállalatok kisebbségi részvénycsomagjának értékesítésére. A Slovak Telekom részvényeinek 15 százalékát tőzsdére vinné a vagyonalap, s lehetővé tenné, hogy a lakosság is vásároljon belőlük. Eladnák a pozsonyi tőzsde állami, 76 százalékos részvénycsomagját is.
A pozsonyi repülőtér sorsa egyelőre nem szerepelt terítéken, mivel még tisztázatlan a légi közlekedési infrastruktúra működtetésének koncepciója, s nem esett szó a természetes monopóliumokról sem. A vagyonalap a Szlovák Villamosművek 34, a Szlovák Áramszolgáltató 100, a Szlovák Gázművek 51, a három regionális áramszolgáltató vállalat 51 százalékának tulajdonosi jogát gyakorolja. Ezek stratégiai vállalatok, privatizálásukról kizárólag a kormány dönthet, de a parlament véleményét is ki kell kérnie hozzá.

Felvidék Ma