36542

A 20. évforduló tiszteletére kiadvány is megjelentette a SZMPSZ a Pedagógusfórum c. lap különszámaként, gyönyörű, színes képekkel gazdagon illusztrálva. Pék László, a pedagógusszövetség elnöke vázolja az Elmúlt húsz év történéseit dióhéjban.

Az elnök visszatekint a kezdetekre, az azóta eltelt időszakra. Így értékel: „ Az eredmények és a csalódások ellenére elmondhatjuk, hogy szövetségünk az elmúlt két évtizedben sikeres szakmai és közéleti tevékenységet folytatott”. Jókai Tibor, a szövetség központi irodájának vezetője a Felvidéki Magyar Pedagógusok Háza átadásának pillanatait mutatja be, mely 2010. november 20-án volt Komáromban, számos hazai magyar pedagógus, valamint bel-, és külföldi vendég jelenlétében zajlott, és ünnepi beszédének soraiból megtudhatjuk, hogy: „A szlovákiai magyar pedagógusoknak az első köztársaság idején téglajegyből épült fel a háza Pozsonyban, amelyet a jogfosztottság idején az arrogáns hatalom elkobzott. (…) A bársonyos forradalom után húsz évig váratott magára, hogy a felvidéki magyar pedagógusok is birtokba vegyék szellemi lakhelyüket, a pedagógusok házát Komáromban.”
A Szlovákiai Magyar Iskolák Országos Tanévnyitóiba is betekintenek. A 2006-os esztendőben Nagykapos, majd a következő évben Érsekújvár, 2008-ban Kassa, 2009-ben Ajnácskő és 2010-ben pedig Pozsony tanévnyitó ünnepi köszöntőinek részletei olvashatók . A Nyári Egyetemek történeteit 1992-2010 közötti időszakban gazdag képanyaggal mutatják be, majd pedig a magyarországi és kárpát-medencei nyári továbbképzések, tanári emlékkonferenciák, a szövetség által szervezett tematikus nyári szaktáborok, környezetvédelmi és földrajztábor, a „Kincskereső” honismereti tábor, képzőművészeti alkotótábor gazdag programjairól jelennek meg képek és információk.
A kiadvány bemutatja az SZMPSZ által szervezett tanulmányi versenyek, a Kaszás Attila versmondó Fesztivál győzteseit is. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Területi Választmányairól és Regionális Központjairól is olvashatunk a kiadványban, ugyancsak betekintést nyerünk a szövetség nemzetközi kapcsolataiba, szervezeti életébe, illetve bővebb tájékoztatást kapunk a pedagógusszövetség havilapjáról, a Pedagógusfórumról és honlapjáról is.

Szőke Éva, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”25553″}