A szlovák-magyar agrár-külkereskedelem dinamikus fejlődést mutat 2010-ben is, ami megalapozhatja a határ menti települések piaci alapú együttműködésének elindítását- állapították meg Fazekas Sándor és Simon Zsolt, Magyarország, illetve Szlovákia agrárminiszterei, miután ma Egerszalókon találkoztak
Simon Zsolt a nyugodt, jószomszédi viszony megteremtését hangsúlyozta Szlovákia és Magyarország között. A látszatpolitizálás megszüntetését szerinte a Tokajiról szóló névvita lezárásával lehetne kezdeni.
A két miniszter a megbeszélést követően részt vett a Heves Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara évadnyitó ülésén, ahol a szlovák-magyar együttműködés volt a fő téma. A regionális iparkamara kiemelt figyelmet fordít a magyar szlovák kapcsolatok erősítésére, ennek szellemében évek óta több együttműködési programot hirdet a határ két oldalán működő vállalkozások, szervezetek részére.
Fazekas Sándor a megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben Magyarországnak a szlovák piaci exportja 56%-kal, importja 14,%-kal nőtt. Szlovákia jelenleg a magyar agrárexport negyedik legjelentősebb célpiaca, és importban is ugyanilyen előkelő helyet foglal el. A szlovák-magyar agrár-külkereskedelem lendületes fejlődése kellő alapot ad ahhoz, hogy elindítsuk a határ menti települések piaci alapú együttműködését. A határokon átnyúló kistérségi, térségi, illetve regionális piacok újraélesztése mindkét fél gazdaságára élénkítő hatást gyakorol. A kezdeményezés nyomán folyamatosan friss termékekkel lehet ellátni a nagyvárosok lakóit a határ mindkét oldalán. A városok vonzáskörzetéhez tartozó települések termelői közvetítők nélkül juthatnának a piacra.
A magyar EU elnökség idején kiemelten fontos szerephez jut a vízvédelem, a fenntartható vízpolitika kidolgozása. Komoly feladat lesz a Duna Stratégia elfogadtatása, amely után még inkább elmondhatjuk: a Duna nem elválasztja, hanem összeköti országainkat, Szlovákiát és Magyarországot.

agrárhirek.hu, Felvidék Ma