Több mint nyolcezren nyújtottak be eddig honosítás vagy visszahonosítás iránti kérelmet a szabadkai főkonzulátuson; május végéig minden időpont foglalt – írta hét végi számában a Magyar Szó című újvidéki lap. Az újság szerint ez azt jelenti, hogy Kolozsvár és Csíkszereda mellett az észak-bácskai városban a legnagyobb az érdeklődés a magyar állampolgárság egyszerűsített megszerzése iránt. Korsós Tamás főkonzul elmondta, eleinte naponta nagyjából százan kértek időpontot, de az utóbbi napokban már több mint 300 jelentkező is volt egy nap.
A Magyar Szó újságírói azt tapasztalták, hogy nincs sorban állás, az ügyfelek előre egyeztetett időpontban érkeznek. Egy kérelmet nagyjából 40 perc alatt dolgoz föl a hivatal.
A szabadkai magyar főkonzul elmondta, a főkonzulátuson elfogadják a nagyon régi anyakönyvi kivonatokat is; de ha az irat csak szerb nyelvű, akkor magyar fordítást kell mellékelnie hozzá a kérelmezőnek. A diplomata megismételte, az allampolgarsag.hu honlapról letölthető minden űrlap, amely az egyszerűsített honosítási eljáráshoz szükséges. Hozzátette, általában felkészülten érkeznek az ügyfelek a főkonzulátusra; a kérelem benyújtásához szükséges minden irat náluk van.

mti, Felvidék Ma