A nyugdíjas kornak talán egyetlen jó oldala van, hogy van ideje az embernek olyan dolgok elvégzésére, amire aktív „munkásként” nem volt. Így szántam rá magam, hogy kijavíttatom a kereszt- és vezetéknevemben okozott (cseh)szlovák állami, illetve hivatalnoki beavatkozásokat.
Leírtam már máshol, hogy a dédnagyapám, Dunajszky Károlyra változtatta az üknagyapámtól, Frantiszek Dunajewskitól kapott lengyel, Karl Dunajewski nevét. Ő, ezt akkor, a befogadó Osztrák-Magyar Monarchia, és a község, Debrőd lakosainak tiszteletére „követte” el. Ő utána lett nagyapám Dunajszky János, apám Dunajszky Géza.
Azóta sok víz lefolyt a Dunán. Közben létrejött egy olyan állam, mint Csehszlovákia, amelyről tudvalévő, hogy kezdettől fogva nemzetállami „programtervben” gondolkodott, mint gondolkodik az 1993-ban megalakult Szlovák Köztársaság is. Ezen nem lenne semmi kivetni való, ha nem az itt élő nemzetiségek rovására tenné, ha nem gyalázná meg még holtában is az itt éltek és élők kereszt- és vezetékneveit is. Engem először 1959-ben aláztak meg, amikor 14 évesen megkérvényeztem a személyi okmányaimat. Az igazolásul beadott, és a debrődi plébános által 1945. május 11-én, a születésemkor Dunajszky Dénes Géza névre kiállított keresztlevelem alapján a kérvény-nyomtatványba beirt teljes nevemből – már a kérvény átvételekor – kihúzták a Dénes keresztnevet. Alapjául, a hivatalnoknak az az egy kérdése szolgált: „Hogy hívnak most az iskolában, fiam?” – Gyanútlanul válaszoltam, hogy Géza. Erre, minden nyomtatványon törölte a Dénes nevet. A meglepetés akkor ért, amikor a személyi igazolványomat kézhez vettem. Az „ocsmányszkím” már Gejza Dunajský néven nevezte meg a személyemet. Így éltem 65 évet, 9 hónapot és 13 napot.
Az igazság pillanatát a névnapomra, 2011. 02. 24-re, péntekre időzítettem. Akkor még nem sejtettem, hogy ez sem lesz egy sétamenet. Még egy nagy adag megértés, és jóakarat mellett sem, amit a jászói és szepsi anyakönyvezető hölgyek részéről kaptam, amit ezúton is köszönök. (Mivel a paragrafus jele egy girbegörbe, apám mondta volt: csak a hivatalnokok paragrafusaitól mentsen meg az Isten!) Ez a névnapomon is beigazolódott. Kiderült, hogy a jászói anyakönyvben, én még Dionýz Gejza Dunajský néven szerepelek. Egy külön kérvénnyel tudtam csak a Dionýz névtől megszabadulni. A második számú kérvényem, amely a nemzetiségemre való tekintettel, a 154/1994 számú, az anyakönyvezésről szóló törvény 16. és 19. §-ra hivatkozva íródott, szintén kevésnek bizonyult a Géza név felvételéhez. Szükség volt még hozzá egy becsületbeli nyilatkozatra is, amelyben kijelentem, hogy „én magyar nemzetiségű szlovák állampolgár vagyok”. Ezt is megtettem, és csatoltuk a 2. számú kérvényhez. Következett a 3. számú kérvényem, a vezetéknév, a Dunajszky magyaros formára való visszaállítására, amely egy hivatalnoki „baki” áldozata lett, és a szlovák helyesírás alapján, Dunajský formára lett változtatva. A jászói hivatalnoknő negyedórás törvénytanulmányozás, még negyedórás telefonálgatás után sem tudott benne segíteni. Ehhez apám vezetéknevét kell először a helyes formára átírni. Az ő születési adatait viszont még 1927-ben, a debrődi plébánia keresztlevelei alapján Szepsiben másolták át, és ott lett archiválva. Azzal a módosítással kell majd visszajönnöm Jászóra, hogy a 3. kérvényemet, a vezetéknevem kijavítását elvégezhessék.
Néhány perc után már a szepsi anyakönyvi hivatal várótermében ültem, a közben megirt 4. számú kérvényemmel. Az órám akkor 11. 05 percet mutatott. A váróterem tömve volt ügyféllel. Az ügyfélfogadási idő, félórás ebédszünettel 14. 00 óráig volt az ajtóra kiírva. Szégyellem, de a várakozók „jóakaratával” visszaélve volt csak reményem, hogy az ügyemet még aznap rendezzem. Különben dolgomvégezetlenül hazautazhattam volna Pozsonyba, vagy – a húgom kassai vendéglátására bízva magam – csak hétfőn, apám születésnapján érhettem volna el, a 4. számú kérvényem rendezését. A jóakarat érvényesült, de újabb negyedóra kellett, míg a szepsi anyakönyvvezető hölgy „megtalálta” a megoldást és az apám adatait. Az már csak „hab” volt a tortán, hogy nem a debrődiek (Debraď) között, hanem a somodi (Drienovce) polgárok anyakönyvében találta meg. A kérvényemben a „változtatás” szót „javításra” módosítottuk, és a birtokomba levő nagyapám születési bizonyítványára hivatkozva, illetve a 4. számú kérvényem alapján, apám, aki 1909. február 28-án született Dunajszky Géza néven, végre visszakaphatta, a meg nem élt 102. születésnapjára a keresztlevelében szereplő eredeti nevét.
Az apám új születési bizonylatával, most már egy kicsit megnyugodva autóztam vissza Jászóra, hogy átvegyem a számomra már előre kiállított saját születési bizonyítványomat, amelyben végre a keresztvíz alatt kapott becsületes nevem, a DUNAJSZKY GÉZA szerepelt. Ezzel a két okirattal ejtettem útba Debrődön szüleim sírját, és a kíséretemben levő Vilmos bátyámmal, mínusz 7 fokban és süvöltő szél zenéje mellet, a síremlékük „fejfája” takarásában, meggyújtottunk három mécsest, mert három a győztes magyar igazság! (Illetve, „csak” azért is három mécsest gyújtottunk, mert Vili bátyám, Ludas Matyi történetét még 68 évesen sem felejtette el.)
Ma, az asztalomon újra ég egy nagy gyertya, mert apám ma lenne 102 éves. Emléke előtt azzal tisztelegek, hogy az eltelt évek gyalázatának történetét tanulságképpen az unokáimnak – és másoknak is – megírjam.
Dunajszky Géza
Felvidék Ma{iarelatednews articleid=”27992,27697,27666,27321,27302,27241″}
