Csupán a Partiumban több ezerre tehető azoknak a száma, akik érdeklődnek az egyszerűsített honosítás iránt, és több százan készek összeállított iratanyagukkal a magyar külképviseletekhez vagy valamelyik magyarországi anyakönyvi hivatalhoz fordulni – hangzott el a nagyváradi Demokrácia Központban tartott sajtótájékoztatón.
Az eseményen részt vett Tőkés László európai parlamenti alelnök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke, Wetzel Tamás miniszteri biztos, Orbán Mihály, az EMNT Partiumi Régió elnöke és Zatykó Gyula, a partiumi Demokrácia Központok igazgatója.    
Tőkés László a sajtótájékoztatón és az MTI bukaresti tudósítójának érdeklődésére egyaránt kedvezően értékelte az EMNT által létrehozott Demokrácia Központok eddigi működését, hangsúlyozva, hogy azok felette állnak mindenfajta pártpolitikai érdeknek és politikai szűkkeblűségnek.
Emlékeztetett arra, hogy a múlt héten találkozott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki székéért indulni készülő Eckstein-Kovács Péterrel és Olosz Gergellyel. Az EP-alelnök elmondta: mindkét jelölt változást akar az RMDSZ politikájában. Tőkés szerint az RMDSZ és az EMNT még felélesztheti jól indult együttműködését, de – mint fogalmazott – az RMDSZ az utóbbi időben elfeledkezett erről az együttes munkáról. Az EMNT elnöke úgy vélte: itt az ideje, hogy a határon túli magyar közösségek is felzárkózzanak a magyarországi politikai változásokhoz, és bekapcsolódjanak az együttműködés rendszerébe.
Tőkés László két “kulcsszóra” hívta fel a figyelmet az állampolgársággal összefüggésben. Az egyik a konfirmáció (a református egyházban a hit és az egyház iránti hűség megerősítését jelzi), vagyis szerinte a magyar állampolgárságot igénylő minden személy konfirmálja hovatartozását. Kollektív szinten pedig Tőkés László a korrekció fogalmát, vagyis “a trianoni nemzetcsonkítás kijavítását” hangsúlyozta. Az anyaországtól több mint kilencven évvel ezelőtt elszakadtak most a határok megváltoztatása nélkül, békés korrekcióval törekszenek a “nemzetpolgárság kiterjesztésére” – állapította meg
Toró T. Tibor elmondta: a nagyváradi Demokrácia Központ irodájának munkatársai rendkívül kedvező tapasztalatokat szereztek a honosítási törvény végrehajtásának első hónapjában. Zatykó Gyula partiumi igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: óriási az érdeklődés, csak a Partiumban több ezerre tehető az érdeklődők száma, és több százan már összeállították a szükséges iratok dossziéját.
Toró elmondta: szép, de nem könnyű munkát végeznek az iroda munkatársai, mivel minden eset egyedi. A magyar közigazgatás hozzáállása rendkívül pozitív – tette hozzá. Az MTI érdeklődésére sajnálattal állapította meg: a honosítás kérdésében Nagyváradon egyáltalán nem működik az együttműködés az EMNT és az RMDSZ között. Szerinte ez utóbbi szervezet pártpolitikai kérdésként kezeli a honosítás ügyét, az EMNT pedig egyáltalán nem.

mti, Felvidék Ma