Ez a félreértés, sőt inkább félreértés sorozat Jákob kútjánál történik, ráadásul nem egy olyan asszony és Jézus között, melyet megszokott a Biblia olvasója. Ez egy olyan találkozás, amelyből adódó félreértések sokkolják Jézus tanítványait is.
Az asszonyt, akinek hét férje volt, nem tekintette kifejezetten vallásosnak az evangélista, s ha valakinek kételye lenne csélcsap természetéről, akkor János diszkréten hozzá teszi, akivel most él az nem férje (18.v). Jézusnak az ilyen asszonnyal történt beszélgetése sokkolta a tanítványokat is, nem véletlen, hogy ezt a történetet a szinoptikus evangéliumok csendesen kihagyták a Jézussal kapcsolatos történetek sorából. Úgy gondolták, Jézus ugyan a bűnösök barátja, de azért nem kell túlzásba esni ennek illusztrálásában, jobb egy ilyen történetről hallgatni, talán rossz színben tüntetné fel a mestert.
János azonban mélyebbre látott, és úgy tűnik kellő részletességgel is rendelkezett amikor különösebb félelem nélkül rögzítette ezt a történetet. Nem félt a közvéleménytől, mert ő pontosan meglátta, hogy nem egyszerűen Jézus és egy bűnös nő párbeszédét rögzíti, hanem Jézus pedagógiáját, aki a félreértéseken keresztül vezet az igazságra. Joggal feltételezhetjük, hogy ez a beszélgetés modell értékű. Azt mondhatjuk, ilyen, „kérdve kifejtő” módszerrel tanított Jézus, feltámasztva az utcai ember érdeklődését az üdvösség elvont kérdése iránt.
Először is szóba állt azzal, akivel mások nem álltak szóba. Nővel, bűnössel, szamáriaival, vagyis túl lép az előítélet kategóriáin. Az Isten ugyanis nem rasszista, nem anti – feminista és nem képmutató. Sőt a további beszélgetésből az is kiderül, meglehetősen türelmes pedagógus.
Vizet kér, pontosabban „élő vizet” amely jelentett forrásvizet és olyan vizet, amely életet ad ez a kétértelműség az első félreértés oka. Vagyis amiről Jézus beszél az lelki italul, táplálékul is szolgál. De az asszony, nem kifejezetten „civil teológa”, nem áll rá sem a füle, sem a szája a szavak teológiai jelentésére.
A beszélgetés végén Jézus kénytelen a kétes szituáció feloldásaként elküldeni a férjéért. Amikor kiderül, az asszony számára ekkor válik világossá, Jézus pontosan tudatában van erkölcsi és szociális helyzetével, akkor, meglepetésében kiáltja ki ez a nőcske Jézust prófétának. Valójában a beszélgetés teljes mondandóját ekkor sem fogta fel. A beszélgető célja rejtve marad a beszélgető és a tanítványok előtt is, csak az evangélista János és a keresztény olvasó fedezi fel Jézus igazi szándékát.
Az én kérdésem, vajon az olvasó felfogja-e? Sőt tovább kérdezek, vajon Jézus mai hallgatója, vagy igehirdetésének mai hallgatója felfogta-e, miről szeretné őt meggyőzni Jézus? Elszoktunk attól, hogy Jézus nem gondolkodik, házas és elvált kategóriákban. Elszoktunk, hogy Jézus nem csak a templomba járókkal, hanem a magukat bűnösnek tartókkal is szóba akart állni. Sőt azok miatt jött, hogy örömhírt hozzon, az Isten nem a bűnösök ellensége, hanem üdvösségre tanítója és megváltója akar lenni.
Néha olyan érzésem támad, hogy a hívők szeretnék rabul ejteni az Istent. Talán szívesen imádkoznának így: „Uram csak azzal a bűnössel szóba ne állj! Inkább hallgass ránk, a te híveidre!”
Nehezen választjuk szét a bűnt és a bűnös embert. Nehezen tudjuk tiszta szívből elutasítani a bűnt, és lelkesen támogatni a bűnös ember megtérését. Pedig ez lenne a küldetésünk, ha Jézus követségébe akarunk járni. Különben mi, a követek rossz hírét keltjük Uruknak, aki Jákob kútjánál bemutatta a keresztény pedagógiát. Az emberek tovább is azt gondolják, az Istennek kedvét leli a bűnösök sanyargatásában. Pedig erről János másként írt. Ő szemtanú volt és bátor, aki a bűnös nő botladozó beszélgetésében is felfedezte azt, amit Mestere tudott, hogy ez a nő is, és minden bűnös, a férfiak is a megbocsátó Isten után vágyik. Őket nem gyógyítja a mi elitélésünk sem.
