Az elmúlt évszázadban Közép-Európa nemzeteinek kapcsolatát javarészét az ellenségeskedés, gyűlölködés, diszkrimináció jellemezte. Ennek egyik formája volt az ún. beneši dekrétumok kiadása, amely a csehszlovákiai németek és magyarok háború utáni jogfosztását és szülőföldjükről való elüldözését alapozta meg. A dekrétumokkal kapcsolatban az érintett országok részéről különböző álláspontok fogalmazódtak meg, és ezek ma is konfliktus forrásai köztük, de többségükben próbálják ezt civilizált módon kezelni.
Ebben a feszült helyzetben az egyházi vezetők szava lehet az, ami gyógyírként hat a fájdalmas sebekre és utat mutathat a közös jövőbe. Ilyen megnyilatkozást tett 2002-ben Christoph Schönborn bécsi érsek-bíboros, aki annak a véleményének adott hangot, hogy a történelmi konfliktusokat az érintett feleknek együttes erővel kell feldolgozniuk. Schönborn érsek, akit szudétanémetként annak idején ugyancsak Csehországból telepítettek ki, leszögezte: „A dekrétumok az emberi jogok szempontjából tarthatatlanok. Még ha részben az akkori körülmények befolyásolták is a kiadásukat, ma már semmiképp sem lehet egyetérteni velük. Szükségessé vált, hogy pontot tegyünk az ügy végére.”
Az Osztrák Katolikus Egyház prominens személyiségének véleménye is arra utal, hogy az embertelenséggel, az igazságtalansággal szembeni fellépés az Egyház feladatai közé tartozik. Ezt a feladatot teljesítette Mindszenty József bíborosunk is 1945 után, amikor fellépett a csehszlovákiai magyarság védelmében, kijelentve: „Kötelességemnek érzem, hogy mikor a katolikus magyar híveket, másfél évvel a háború befejezése után ilyen brutális módon deportálják –a fasiszták által végrehajtott deportálásokhoz hasonló módon-, ezeréves otthonukból, templomuk, temetőjük és iskoláik mellől, kérjem a világ közvéleményének támogatását a deportálások megszüntetéséhez.”
Az Egyháznak feladata a kiengesztelődés, a megbocsátás hirdetése is. Ehhez azonban legalább két félre van szükség. Az egyik megbocsát, a másik pedig elfogadja vagy elutasítja a bocsánatot, attól függően, hogy beismerte és megbánta-e az elkövetett bűnt. A megsértett igazságosság helyreállítása a kiengesztelődés elengedhetetlen követelménye, amely nélkül csak látszat-megbékélés jöhet létre, amely tovább mélyíti a sérelmeket és a sebeket. Különösen fontos a bűn néven való nevezése, és a jogtalanság elítélése olyan időkben, amikor egyesek újabb jogtalanságot kívánnak elkövetni – meg akarják újra fosztani az identitásukat felvállaló magyarokat állampolgárságuktól. A nemzeti uszítás nagymesterei olykor szocialista, máskor keresztény és demokrata álarcban készülnek az újabb jogfosztásra, üldöztetéssel és büntetéssel fenyegetik a felvidéki magyarokat. Ezek a viszálykodást szító erők a múlt kísérteteivel, a nacionalista gyűlölet és a nemzeti alapon történő diszkrimináció rémeivel ijesztgetnek a 21. század Európájában. Hiába hangoztatják ugyanezek az integráció, az együttműködés, a megbékélés szükségességét, ha tetteik annak ellenkezőjéről tanúskodnak. Ahogy az evangélium mondja: „Gyümölcseiről ismeritek meg a fát!”
A múlt kísérteteinek élesztgetése helyett az elkövetett bűnökért, jogtalanságokért bocsánatot kérve, keresni kellene az egyetemes keresztény alapokon nyugvó jövő közös építésének útját. Amíg ez nem történik meg, addig tovább fognak ijesztgetni a nemzeti színű maskarába öltözött kísértetek. Mi azonban ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk keresztény és magyar kincseinket és jövőnket!
{iarelatednews articleid=”27971″}
