Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke „Beszéljünk a lényegről” címmel a VMDP Hírlevelében így reagált Bugár Béla április 3-i kijelentésére, miszerint nem kívánja, hogy Orbán Viktor beavatkozzon a szlovákiai törvényalkotási folyamatokba.
Az ember, ha Bugár szavait olvassa, az jut eszébe, hogy ő is azok közé tartozik, akik nem felejtenek, de bizony nem is tanulnak.
Nem tudja elfeledni, milyen szép volt a partneri viszony illúziója, s tűnhetett akár valóságnak is. „Orbán ne avatkozzon bele a munkákba” – szólítja fel Magyarország miniszterelnökét Bugár Béla. Mert nem felejti, milyen kellemes állapot volt Budapest és Pozsony között őrizni a látszategyensúlyt. Ő még mindig nem ismeri fel, hogy a „hídszerepre” már akkor sem volt semmi szükség. Csak arra emlékszik, hogy a partneri viszonynak nevezett felületes kapcsolatrendszer mennyi „járulékos hasznot” hajtott a maga és barátai számára. S most mérges, hogy valaki ezt el akarja rontani.
Bugár Béla nem felejt, de nem is tanult. Nem fogja fel, hogy a két évtizedes lebzselést követően az önállóság jelszavával folytatott taktikázás a korszakváltás körülményei között egyszerűen nem folytatható tovább: az anyagi javak megszerzésének ezt a módját elgázolta az idő.
Két évtized után kiderült, hogy a felvidéki magyarság is elindult a gyorsuló asszimiláció és a szomorú önfeladás útján. Se autonómia, se tartás, ami ígéret lehetne a jövőre nézve.
Bugár nem ismeri fel a Budapesten lezajlott változásokat. Ott van a Fidesz-KDNP pártszövetség Orbán Viktorral az élen, aki a többi között azért vezethette kétharmados választási győzelemre népét, mindazokat, akik hisznek benne, mert (a többi között) megígérte a nemzet felemelkedését és már meg is adta a kettős állampolgárságot. S vállalja a küzdelmet a határon túli magyar kisebbség autonómiájáért.
A magyar miniszterelnök mindezt a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER) kívánja megvalósítani. Azokkal, akik felfogják, hogy a benemavatkozás elve halott. A nemzet ügyében mindenki szólhat. De, csak felelősséggel odafigyelve arra, mit akar Budapest. Egyszerűen azért, mert most Budapest az egész nemzet ügyében teszi a dolgát. Mi a Kárpát-medencében élő magyarok ezt a kapcsolattartási viszonyrendszert még nem próbáltuk ki. Nem mellékes, hogy a NER több esetben – még a Felvidéken is – eredményeket képes felmutatni. Legalább nem tartanak bennünket balekoknak.
De beszéljünk a lényegről.
Nem az a fontos, mit tesznek Bugár és kollégái a parlamentben. Hiszen magyar kisebbségi közösség szempontjából nézve, ott húsz év óta nem történik semmi. A nemzet felemelkedése szempontjából az a fontos, mit tud tenni a magyar kisebbségi elit, s főleg mit tesz Budapest.
Engedélyezte volna a szlovák parlament a kettős állampolgárságot, ha az Országgyűlés két héttel később hozta volna meg a kettős állampolgárságról szóló törvényt? Vagy, jó nyelvtörvényt hoznának Bugárék, ha a magyar parlament nem gondolkodna a nemzetegyesítésről, s kettős állampolgárok választójogának a biztosításáról? Ugyan már!
A nemzetek közeledésének az útja nem az elvtelen engedmények mentén vezet. Mi magyarok, akkor tudunk csak őszintén közeledni a szomszédok felé, ha nyíltan a szemükbe mondjuk, hogy Trianon meghaladása a kettős állampolgárság és a magyar autonómián át vezet. S a közeledés csak akkor válhat megértéssé, sorsközösségünk vállalásává, ha a szomszédok akár csak hallgatólagosan, elismerik, elfogadják, hogy az ölükbe hullott területeken magyarok is élnek, s hogy a határok elismerése fejében engedményekkel tartoznak. Amelyeket a nemzetközi körülmények folytán immár nem úszhatnak meg.
Ennek megfelelően, engedje csak meg nyugodtan Bugár Béla, hadd tartsanak külön parlamenti ülést kollégái, s hozzanak határozatokat. S az sem baj, ha Budapest demokratikus kampányt folytat a kettős állampolgárság felvételének ügyében.
Eljött az ideje annak, hogy Bugárék, de a mi a többi kisebbségi politikai párt vezetői is tartsuk a hátunkat. Nem is annyira Budapestért, hanem az annyi megpróbáltatáson átment magyar választóinkért. Megérdemlik.
