Immár 18. alkalommal került sor a Múltidéző honismereti-történelmi vetélkedő országos döntőjének megrendezésére, ezúttal Udvardon, a kultúrházban. A verseny szervezője a Szlovákiai Magyar Történelemtanárok Társulása volt.
“Többen a résztvevő versenyzők közül még az első vetélkedő és a Mérföldkövek, azaz a szlovákiai magyar helytörténészek országos találkozója megrendezésekor nem is voltak ezen a világon, vagy épp megszületőfélben voltak”- kezdte bevezetőjében a versenyt megnyitó egykori alpolgármester, Kusy Károly úr. A vetélkedőbe a március végi 3 helyszínen lezajlott válogató fordulók legjobb 3, illetve 4 csapata került be két kategóriában: gimnáziumiban és szakközépiskolaiban. Az idei verseny témaköre a “Lovagkor Magyarországon” volt, tehát az Árpád-ház kihalásától történt eseményeket Luxemburgi Zsigmond halálával bezárólag taglalta. Kaptunk, mi versenyzők egy “házi feladatot” is, ami abból állt, hogy címereslevelet kellett írni és elkészíteni, amit a csapat valamelyik tagja kapott valamilyen hőstett véghezviteléért. Csapatunk, a Dunautczay, melynek tagjai Lelkes Viktória, Cseri Tímea és jómagam voltunk, a pozsonyi Duna utcai Gimnázium III. A osztályából, úgy döntött, hogy én kapjak címereslevelet, mégpedig a török elleni galambóci ütközetben végrehajtott dicső tettemért, amikor megmentettem a török támadástól Rozgonyi István temesi ispánnal Zsigmond királyt, aki emellé még birtokbővítést is adományozott. A címereslevelet Viki írta, a címert pedig egyik ismerőse rajzolta meg. Az első feladat abból állt, hogy ezeket a címeresleveleket kellett prezentálni a 3-tagú zsűrinek, melynek tagjai Simon Attila, Pelle István és Pomichal Richárd történelemtanárok voltak.
Az összes nyolc feladat – melyeket Pelle tanár úr állított össze – között volt a szokásos totós, villámkérdéses, személyfelismerős, aztán kellett készíteni két újságcikket, egyet egy politikai újságba, egyet pedig bulvárlapba, ezeknek a címét meg is lehetett nevezni. Mi a Magyar Nemzetbe írtunk egy publicisztikai jellegűt, a Blikk-nőkbe pedig bulvárcikket Zách Felicián merényletéről. Volt a továbbiakban még kép- és versfelismerés, és még egy harmadik szóbeli feladat, ami abból állt, hogy interjút kellett készítenünk Zsigmonddal a konstanzi zsinat után a született új fejleményekről. Ezt úgy oldottuk meg, hogy Viki volt a riporter, én pedig két percre Zsigmond szerepét vettem fel, s tudósítottam a tv2 híradójába. Ilyen feladattal tavaly nem találkoztunk, újszerű volt számunkra, de megbirkóztunk vele. Személy szerint nekem ez a feladat tetszett a legjobban, mert az ember gyakorolja és fejleszti vele a szóbeli kifejezőképességét. Rövid szünet után megszületett az eredmény: 1. helyezést értünk el a tavalyi 2. után, amikor egy pontkülönbséggel maradtunk le az első csapattól.
A díjkiosztó után a verseny helyszínén egy kiállítás kezdődött, melyet Hrubík Béla Csemadok-elnök nyitott meg. Vitéz Nagy János László felvidéki szobrász-fafaragó műveit tekinthettük meg. A művész úr 1945-ben született, majd az 50-es évek elején Kanadába emigrált, ahonnan feleségével néhány éve tért haza szülőfalujába, Ógyallára. Alkotásai közül kiemelném a vérszerződésről, a Hadak útjáról, a 2. világháborús magyar hadsereg Don-kanyari katasztrófájáról, Horthy kormányzó kassai bevonulásáról, az 56-os forradalomról és annak megtorlásáról, a trianoni traumáról, és végül, de nem utolsó sorban a 2004-es szégyenteljes sikertelen kettős állampolgárságról szóló népszavazásról készült faragásokat.
Ebéd után hazafelé vettük utunkat, megálltunk még egy jó fagylaltra és süteményre Felsőszeliben, felkészítő tanárnőnk, Kulcsár Mónika javaslatára és meghívására.
