29853

Dubček sirámai, hogy mit tettek a szovjetek, nem voltak őszinték. Vagy ha mégis, akkor nem volt széles látókörű politikus és nem tudta bemérni, hogy a helyzet a szovjet megszállás felé sodródik – állítja Milan Zemko, a Szlovák Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetének munkatársa 1968 augusztusának kapcsán, amely az ún. prágai tavasz végét jelentette.

A CSKP KB egykori főtitkárának érdemei a demokrácia, a szabadság és emberi jogok terén, amelyek egy 2008-as törvény értelmében rendkívülinek minősülnek, Zemko szerint korántsem voltak annyira rendkívüliek.

Úgy tűnik, hogy Dubček és munkatársai, sőt az ország teljes politikai vezetése 1968 januárja után nem voltak képesek bemérni a szabadsághoz vezető fejlődés során azokat a határokat, amelyeket a szovjetek még hajlandóak lettek volna elfogadni – állítja a történész. Dubčekék szerinte túlléptek bizonyos politikai gátakat és az események folyására ezután már nagyrészt nem volt befolyásuk. Dubček Zemko szerint a január utáni fejlődés szimbóluma volt, ezért nem tudta azt megállítani. Nem volt képes azonban a Szovjetunió feltételeinek sem eleget tenni, amely a szabadsághoz vezető rohamos fejlődést radikálisan le akarta állítani. Zemkónak meggyőződése, hogy „a kis nemzet nagy fiának” legkésőbb 1969 áprilisában le kellett volna mondania minden tisztségéről, és nem hallgatni tovább a normalizálás képviselőire, akik szívből utálták őt a „gyengesége” miatt egészen a keserű végig.

„Ebből talán az következik, hogy Dubček érdemei a demokrácia, az emberi jogok és a szlovák nép szabadsága terén nem lehettek olyan rendkívüliek. Ami nem jelenti azt, hogy semmilyenek sem voltak” – tette hozzá a történész, akinek kétségei vannak minden személyt illető törvény felől. „A jelentős személyiségek rögzítése a történelmi emlékezetben hosszú ideig tartó és széles rétegeket érintő folyamat, nem lehet azt egyetlen papírfecnivel elrendelni” – hangsúlyozta.
Az augusztus 21-ére való megemlékezésnek azonban a történész szerint van értelme. Figyelmeztetés értékű lehet bárminemű és gyakorlatú diktatúra vagy külpolitikai csatlósággal szemben, legyen az vörös, fekete vagy barna színű, esetleg zöld katonai egyenruha” – állítja Zemko, aki szerint a jelenlegi nehéz idők néhányakat afelé sodorhatnak, hogy az „erős kéz kormánya”, azaz valamilyenfajta diktatúra után fohászkodjanak.
1968. augusztus 20-áról 21-ére a Varsói Szerződés seregei Románián keresztül behatoltak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság területére. Lengyelország, Magyarország, Bulgária és az NDK később kivonta egységeit, de a Szovjetunió seregei Csehszlovákia területén szétszórva itt maradtak. A szovjet csapatok csak 1991-ben vonultak ki végleg az ország területéről. A kommunista párt demokratikus átalakítási folyamatába vetett hitet a megszállás meghiúsította, ehelyett bekövetkezett a politikai normalizálás folyamata. A szovjet megszállásnak több tízen estek áldozatul és több százan megsebesültek. A csehszlovák kormány 1968 szeptemberében 72 halálos áldozatról tett említést az augusztus 21-étől szeptember 3-áig terjedő időszakban, amit később 90-re módosított. A sebesültek számáról érkezett jelentések különbözőek voltak. A seregek tönkretett utakat, szétlőtt házhomlokzatokat hagytak maguk után. Az akkori pénzügyminisztérium becslései szerint a közvetlen károk nagysága 1,4 milliárd korona volt. Később már 4,48 milliárd koronára becsülték azokat, a közvetett károk azonban ennél sokkal nagyobbak voltak. A szovjet seregek behívása kapcsán a kommunista rendszer több képviselőjét is bíróság elé állították, büntetni azonban senkit sem büntettek meg.

Felvidek.ma, a Pravda nyomán dé