30339

Szeptember 22-én a Csallóközi vásár első napján Dunaszerdahelyen került sor a KézenFogva Alapítvány Fogadd el, fogadj el! közvélemény-formáló programjára.

A társszervező a Carissimi nonprofit alap volt a Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulással együttműködve.

A többszáz embert megmozgató rendezvény sikeréért nagyon sokan összefogtak. A helyet a város önkormányzata biztosította; a sátrat kedvezményes áron állította fel a sárosfai Vecomont Kft.; a számítógépeket az Officetech és a Vámbéry Ármin Alapiskola, a kivetítőt Szabó Gyula Alapiskola kölcsönözte; a plakátot és a szórólapot a Valeur Kft. nyomta. A finom pogácsát és süteményt a Neratovicei téri magán-szakközépiskolában sütötték; arcfestéssel sokaknak szereztek örömet a vásártéri magán-szakközépiskola diáklányai; a sportgimnázium tanulói az ügyességi versenyeket vezették. A helyi iskolák tanulói önkéntesként kapcsolódtak be a szervezésbe, és a fogyatékossággal élő fiatalokkal közösen részt vettek a programokban. Több mint százharmincan oldották meg a sziromszüret feladatait: kipróbálták magukat az integrált ügyességi versenyeken és a Szanyi Mária, Zupko Mária és Zupko Teréz által vezetett kézműves-foglalkozásokon; bekapcsolódtak a számítógépes játékokba, amelyek azt szimulálták, hogy mit él át egy értelmi fogyatékos ember, ha változás történik a környezetében; megnézték a sérültekről szóló kisfilmeket; válaszoltak az esélyjáték kérdéseire; kitöltötték a totót. A sikeres sziromszüret után a szervezők apró ajándékokkal kedveskedtek a fiataloknak. Aki ellátogatott a sátorba, Németh Margit, Strédl Terézia pszichológusokkal és Zsidó János esperesplébánossal is beszélgethetett.

Délután sokan kísérték figyelemmel, nagy tapssal jutalmazták és bizony meg is könnyezték a kis színpadon bemutatott integrált színpadi produkciót. A Dunaszerdahelyi Mentálisan Sérülteket Segítő Társulás tagjai verset mondtak, énekeltek; felléptek Dovičovič Alexandrával és a magángimnázium tanulóival: Majával, az Arizona énekesnőjével, Sáha Emesével és Varga Evelinnel. Négyszer is elénekelték a Fogd a két kezem című dalt, amely a Fogadd el, fogadj el! rendezvénysorozat hivatalos dala. A sikeres színpadi bemutatkozás a szabadidőközpont pedagógusának, Uher Anikónak az érdeme, aki évek óta foglalkozik az értelmi sérült fiatalokkal. A színpadot egy időre a járás szociális intézeteinek lakói is birtokukba vették, és produkciójukkal szórakoztatták a közönséget.

Estére 280 sziromból elkészült az elfogadás óriásvirága. A szirmokat a rendezvény látogatói – köztük a város vezetői – ragasztották rá.

Szlovákiában a becslések szerint 400 ezer fogyatékos ember él. A szervezők abban bíznak, hogy a Fogadd el, fogadj el! programmal közelebb kerültek egymáshoz fogyatékos és ép emberek.

Felvidék.ma

További fényképek a Képgalériában: ITT

{iarelatednews articleid=”30263″}