31307

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Magyar Polgári Kör – Polgári Társulás közös előadás-sorozatának harmadik felvonásaként, november 25-én Soóky Gál László előadását hallgathatták meg az érdeklődők.

Az előadót sokan ismerik Felvidék-szerte, régóta foglalkozik a beneši dekrétumokkal, igazi szaktekintélynek számít a témakörben. Az Európa Parlamentben is felszólalt már meghívott vendégként a felvidéki magyarságot sújtó jogfosztásokról.
A téma sajnálatos módon a mai napig aktuális. 2007-ben a szlovák parlament megerősítette a dekrétumokban leírtakat. Napjainkban, 2011-ben odáig fajultak a dolgok, hogy ismét magyarokat akarnak kitoloncolni saját szülőföldjükről.
Soóky Gál László bemutatta Edvard Beneš életét, munkásságát. Elmondta, hogy ez az ember már akkor magyargyűlölő volt, amikor még élő magyart sem látott. Legfőbb célja a Monarchia szétbomlasztása volt. Ő találta ki a Csehszlovákia nevű államalakulatot. Hozzáállását mi sem tükrözi jobban, mint ez a tőle származó idézet: „Én egyáltalán nem az igazságra törekszem. Én politikát csinálok, ezért olykor tudatosan követek el jogtalanságokat az állam érdekében és személyes érdekemben.”
A rendkívül gonosz ember bemutatása után az előadó beszélt a dekrétumokig vezető útról, az ezzel kapcsolatos összefüggésekről, a magyarellenes intézkedésekről, a kolonista településekről, a beolvasztásról, a jogfosztásokról.
A kárpótlás pedig várat magára. Politikusaink, akik folyamatosan azt hangoztatják, hogy a mi érdekeinket képviselik, nem feszegetik a témát. Jobb a békesség – mondják. A nagy óvatoskodás pedig mára odáig fajult, hogy ismét felvidéki magyarok veszítik el akaratuk ellenére a szlovák állampolgárságukat, és a szlovákok kitoloncolással fenyegetik a hajbókolni nem hajlandó, őslakos, felvidéki magyarokat! Ezúton is szeretnénk felhívni a politikusok figyelmét arra az „apróságra”, hogy nincs hova hátrálnunk, mert mögöttünk a szakadék!
A rendezvénysorozat utolsó 2011-es akciója egy filmvetítés lesz, melyre december utolsó péntekén, 30-án kerül sor.

(BGy, Felvidék.ma)

{iarelatednews articleid=”30833″}