31190

A márciusi előrehozott választásokra természetesen a fogadóirodák is reagálnak.

A Niké és a Victory Tip már jelezte, hogy majd lehet náluk fogadni, a Fortuna képviselője egyelőre csak annyit mondott, hogy nem zárják ki ennek lehetőségét. Egyelőre azonban még ne keresse senki az irodákban a szorzókat, ezek megjelenésére majd csak néhány héttel a választások előtt számíthatunk. Még folynak a tárgyalások, számos szakértővel – elemzőkkel, politológusokkal, szociológusokkal, újságírókkal – konzultálnak a fogadóirodák, hogy mi szerint alakítsák ki a szorzókat.
Martin Panák, a Niké médiafőnöke annyit árult el egyelőre, hogy lehet majd fogadni a végső sorrendre, a százalékos eredményekre, arra, hogy melyik párt hány képviselőt ültethet a parlamentbe, vagy hogy milyen lesz a részvételi arány, de további lehetőségektől sem zárkózott el.
Tibor Pekarčík, a Victory Tip ügyvezetője elmondta, hogy sokkal körültekintőbbek lesznek, mint az utolsó választások alkalmával, akkor ugyanis a fogadók jöttek ki győztesen a végén.

SITA nyomán CzA, Felvidék.ma