31131

A felvidéki Remény katolikus hetilap olvasóiért, támogatóiért, barátaiért imádkoztak. Ezúttal Vágsellyén, az előző évekhez hasonlóan, a magyar szentek és boldogok emléknapján, november 13-án került sor a szentmisére, melyen idén először a Remény Embere-díjat is átadták.

Az Antióchiai Szent Margit templomban a szentmise 16 órakor vette kezdetét, miután a papság és a ministránsok ünnepélyesen a főbejáraton vonultak be a templomba. A szentmise elején Herdics György apát úr, a Remény főszerkesztője üdvözölte az idesereglett paptestvéreket és híveket, majd elmondta, azért is fontos ez az évente tartott Remény-mise, hogy imádkozzanak az írott sajtó apostolaiért, hogy továbbra is aktív, kitartó írói legyenek a lapnak. A főcelebráns Szakál László atya volt, aki szentbeszédet is mondott. Rajta kívül jelen volt még Parák László helyi esperesplébános, Albán József atya, a Remény főszerkesztő-helyettese, Józsa Attila és Juhos Imre lelkiatyák. Szakál atya szentbeszédében a közelmúltban a Szentatyának a Mária-jelenésekről megjelent könyvéről szólt, amire sokan kritikusan tekintenek amiatt, mert leírja benne, hogy többen csak elképzelik, hogy látják Máriát vagy valamilyen angyalt, és ezt a látványt használják fel gyógyulásukra, pedig ez nem is igazi látvány.
Az áldozás alatt a 141-es, Velünk lakó tiszta ostya kezdetű éneket énekelték a hívek Parák Ágnes kántornő vezényletével. Ezután szólóban orgonakísérettel énekelte a kántornő az Ave Mariát, majd az áldozás utáni könyörgés követően került sor idén első alkalommal a Remény Embere-díj átadására.
A Remény Embere-díjat két ismert személyiség kapta. Az egyik a felvidéki Dr. Czellárik Mária főorvosasszony és férje, mindketten tagjai a Máltai Lovagrendnek, a főorvosasszony gyakran tartózkodik Nagyszombatban egyházi ügyek intézése miatt, bejár az érsekségre is. A másik kitüntetett az anyaországi sokszorosan díjazott: többek között Munkácsy- és Jubileumi Szent István-díjas festőművész, Simon M. Veronika asszony, aki szintén férjével egyetemben vette át a díjat Albán József főszerkesztő-helyettes atyától.
Szakál atya hozzáfűzte, hogy a művésznő már többedszer látogatott Felvidékre, részvételével támogatja a Remény-rendezvényeket, így az idén már ötödik alkalommal megrendezett Magyar Katolikus Napot is, amelynek megszervezésében nagyon sokat tevékenykedett Czellárik főorvos asszony is. A díjátadás után egy máltai lovag kért szót, s méltatta a díjazottakat. Kiemelte, hogy a főorvosasszonyék évente anyagilag is támogatják a beteg gyermekek gyógyítását, melyre gyűjtést is szerveznek a közismert vágkirályfai születésű, Prágában élő operaénekesnő, Ágh Lívia évente megrendezett vágsellyei hangversenyein.
A szentmise a pápai ill. a magyar himnuszok és a Szózat eléneklésével zárult, de felcsendült az ismertebb magyar szentekről emlékező Isten hazánkért kezdetű ének is. A papság kivonulása után a meghívott vendégek a főorvosasszony fogadásán vettek részt.
A Reményt a szerkesztőség részéről többek között Bertha Éva képviselte, de jelen volt a nem régiekben a lapban 8 részben – Santiago de Compostellába tartó gyalogos zarándokútját, Szent Jakab nyomdokaiban – megörökítő beszámoló szerzője, Jóba Alajos költő is.

Zilizi Kristóf, Felvidék.ma

{phocagallery view=category|categoryid=325|limitstart=0|limitcount=0|type=1}