A Nem a Csallóközi Kőolajvezetékre Polgári Társulás üdvözölte Iveta Radičová miniszterelnök azon kijelentését, miszerint a Pozsonyt Schwechattal összekötő szlovák-osztrák kőolajvezeték nem tartozik Szlovákia első számú prioritásai közé.

A miniszterelnök ezt a múlt héten tartott “Közös energetikai politika és Szlovákia energetikai biztonsága” elnevezésű konferencián mondta. Michal Ondrejka, a polgári társulás vezetője szerint Radičová szavai is azt igazolják, hogy az említett kőolajvezeték megépítésének távolról sincs akkora jelentősége, mint ahogy azt a gazdasági minisztérium és a BSP Bratislava-Schwechat Pipeline GmbH társaság hirdeti. A Nem a Csallóközi Kőolajvezetékre Polgári Társulás évek óta ellenzi a kőolajvezeték megépítését, főleg annak a Csallóközön való áthaladását, mivel veszélyesnek tartják az ivóvízkészletekre nézve. Ismételten felszólították a minisztériumot, hogy álljon el a kőolajvezeték megépítésétől.
A kőolajvezeték sorsáról a Radičová-kormány az előrehozott választások miatt már nem hoz döntést.
A tervezett beruházás ellen korábban határozottan tiltakozott a Greenpeace környezetvédő szervezet is, a tiltakozó petíciót pedig ezrek írták alá.

{iarelatednews articleid=”27978, 28701, 29913″}