32506

Kiszucán már halálos áldozata is van a természeti csapással felérő rengeteg hónak, a tetőről lecsúszó hó megölt egy férfit Dombelvén (Zákopčie).

Iveta Radičová miniszterelnök Kiszucára látogatott, hogy a helyszínen győződjön meg a hóhelyzetről. Itt a helyi hivatalok szemére vetette, hogy nem kértek előbb segítséget a kormánytól. A természeti csapással felérő rengeteg hónak már halálos áldozata is van, a tetőről lecsúszó hó Dombelvén kioltotta egy 50 éves férfi életét.

„Attól tartok, hogy a Csadcai Körzeti Hivatal nem értékelte ki időben a helyzetet, és nem hirdette ki időben a vészhelyzetet. A válságstábot hamarább össze kellett volna hívni.” – mondta Radičová az után, hogy szemrehányásaival megríkatta a körzeti hivatal elöljáróasszonyát, majd Turzófalvára (Turzovka) távozott.

A miniszterelnök szemrehányást tett a polgármestereknek is, mivel ők sem használták ki elég effektíven az állam által adható segítséget. „A kormány minden rendelkezésre álló eszközt azonnal biztosít. Csak kérni kell. Mint mondtam, néma gyereknek az anyja sem érti a szavát.” – tette hozzá.

Radičová a válságstáb ülésén arról is megegyezett a polgármesterekkel, hogy a felhalmozódott hó eltakarítására munkanélkülieket alkalmaznak. A munkában a katonaság és a tűzoltóság is közreműködik.

(SITA, Felvidék.ma)

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Kiszucá

n már halálos áldozata is van a természeti csapással felérő rengeteg hónak, a tetőről lecsúszó hó megölt egy férfit Dombelvén (Zákopčie).