32596

Az egykori kormánykoalíció pártjainak képviselői néhány hónap kihagyás után újra közös tárgyalóasztalhoz ülnek. A megbeszélésre pénteken, február 24-én kerül sor a parlament épületében. A találkozón Jozef Čentéš főügyésszé való ki nem nevezésének ügyét vitatják meg, valamint az ezzel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványukat.

Az SDKÚ-DS vezetője, Mikuláš Dzurinda a TASR hírügynökségnek megerősítette, hogy a találkozót a KDH kezdeményezte. Hogy más témák is szóba kerülnek-e majd, mint pl. a választások előtti együttműködés, azt Dzurinda nem akarta elárulni.

Az alkotmánybírósági beadványt a parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke, Radoslav Procházka (KDH) készítette elő, melyet az SDKÚ-DS, a Most-Híd és az SaS is támogatnak.

A KDH ezt a beadványt a probléma reális megoldásának érzi. A határozatot, mellyel a parlament alelnöke Milan Hort (SDKÚ-DS) akarta felszólítani a köztársasági elnököt, hogy nevezze ki Čentéšt, a kereszténydemokraták platonikus, üres és nem megfelelő gesztusnak tartották, és nem szavazták meg.

Ezért az SDKÚ-DS élesen bírálta is a KDH-t, akik azzal védekeztek, hogy értelmetlen a jelenlegi helyzetben erre felszólítani az elnököt. „Olyan, mint valakinek a 14. felszólítást küldeni, hogy rendezze a ki nem fizetett számlát, mikor az illető megmondta már, hogy nem fizet.” – jelentette ki Procházka. Reális megoldásnak tartja azonban az alkotmánybírósági beadványt, melyhez 30 képviselői aláírásra van szükség.

(Felvidék.ma)