32788

Cáfolta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, hogy a szövetség képviseletében valaki tárgyalásokat folytatott volna Pozsonyban a Most-Híd párttal.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Dénes P. Istvánnak a Nemzeti Szabadelvű Kör nevű RMDSZ-platform elnökének a pozsonyi megbeszélései kapcsán kereste meg telefonon az MTI tudósítóját.

“Dénes P. Istvánnak nem volt mandátuma az RMDSZ-t képviselni, az RMDSZ-t elkötelezni, az RMDSZ nevében nyilatkozni” – jelentette ki Kelemen Hunor. Hozzátette, a szövetség alapszabálya szerint bármiféle külképviseletre a szövetségi elnök ad mandátumot. “Dénes P. István nem is kért, nem is kapott efféle mandátumot. Természetesen nem tudjuk megakadályozni, hogy egy platform vezetője oda menjen, ahová akar, azzal találkozzék, akivel akar, de ha nincs erre mandátuma, nem képviselheti ezeken a találkozón az RMDSZ-t” – jelentette ki Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke hozzátette: álláspontjáról Berényi Józsefet, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) elnökét is tájékoztatta telefonon.

Kelemen Hunor megjegyezte, hogy az RMDSZ-szel partneri viszonyban álló platformoknak sok esetben fontos szerep jut az RMDSZ döntéseinek az előkészítésében, de ez nem jelenti azt, hogy egy platform egy képviselőjének bármilyen nyilatkozata valamire kötelezné a szövetséget.

Dénes P. István és Solymos László a Híd-Most parlamenti frakcióvezetője március 5-én közös sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban. Solymos közölte, a mostani találkozó volt az első lépés, ahol egyeztettek a két párt közös elképzeléseiről, és megteremtették a jövőbeli együttműködéshez szükséges keretet. Dénes P. István arról beszélt, hogy a gazdasági válság idején elengedhetetlen az összefogás a Kárpát-medencében a “magyarság és nem csak a magyarság” hatékony érdekképviseletéhez.

Dénes P. István sajtóközleményében azt állította három RMDSZ-platform mandátumával érkezett Pozsonyba. A szövetség Nemzeti Szabadelvű Körök platformjának elnöke mellékelte a hétvégi pozsonyi megbeszélésén elmondott beszédét, a szöveget Illés Kálmán, a Romániai Magyar Vállalkozók Platformja elnöke, Dudás Annamária, a Határok Nélküli Esélyegyenlőség Platform elnöke és Dénes P. István, a Nemzeti Szabadelvű Körök platform elnöke írta alá.

MTI nyomán Felvidék.ma