32803

A Reformátusok Lapjában jelent meg az alábbi interjú, melyben Kassai Gyula lévai lelkipásztor beszél a magyar állampolgárság megszerzése miatt kialakult helyzetről.

Hogyan veszítheti el ma egy európai országban az állampolgárságát az, aki tisztességesen és becsületesen él és dolgozik azért a közösségért, ahova született?
A határon túli magyarok egyszerűsített honosítását lehetővé tévő magyar jogszabályra válaszként megszületett szlovák ellentörvény rögzíti: aki egy másik ország állampolgárságát felveszi, az automatikusan elveszti a szlovákot. A törvény egyúttal bejelentési kötelezettséget ró az érintettekre. Én tavaly februárban kértem az anyaországtól a honosításomat, augusztus 25-én tettem le az esküt, szeptember 13-án pedig eleget tettem bejelentési kötelezettségemnek.

Amivel lemondott szlovák állampolgárságáról?
Nem mondtam le róla. Mivel Szlovákia alkotmánya leszögezi, hogy akarata ellenére senki sem fosztható meg szlovák állampolgárságától, a bejelentéskor írásban jeleztem a körzeti hivatalnak: nem kívánok lemondani róla. Ezt azóta a hivatalnak és az engem kétszer is beidéző, a személyi okmányaim leadását kérő rendőrségnek is megerősítettem, illetve kitöltetlenül küldtem vissza azt a nyomtatványt, amelyben az állampolgárságról lemondó nyilatkozat szerepelt.

A rendőrségi idézésnek eleget tett?
A polgári engedetlenség eszközével élve nem mentem be a rendőrségre, és az okmányaimat sem adtam le. Ezt azzal indokoltam, hogy nem kaptam semmilyen végzést, határozatot arról, hogy elveszítettem volna a szlovák állampolgárságomat. Más forrásból viszont megtudtam, hogy a lakcímnyilvántartásból ennek ellenére már töröltek.

Ha önök szerint alkotmánysértő a 2010 nyarán elfogadott szlovák ellentörvény, miért csak tavaly ősszel került az alkotmánybíróság elé a kérdés?
Szlovákiában az alkotmánybírósághoz beadott panaszokat megfelelő számú országgyűlési képviselőnek kell aláírnia. A törvény elfogadásakor az ország választásokra készült, és úgy volt, hogy az új kormánykoalíció módosítani fogja a törvényt. Erre végül nem került sor, ugyanakkor a Magyar Koalíció Pártja a választásokon kiesett a parlamentből, a Híd–Most képviselői pedig önmagukban kevesen voltak ahhoz, hogy az alkotmánybíróság elé adják az ügyet. A körülmények végül tavaly szeptemberben tették lehetővé, hogy a beadvány megszülethessen. Azóta náluk a labda, de úgy érzem, nem sietik el a döntés meghozatalát.

Miért tartotta fontosnak, hogy a várható meghurcolás ellenére is felvegye a magyar állampolgárságot?
Egyénileg is fontosnak tartom, hiszen a felmenőim is mind magyar állampolgárok voltak, akik akaratuktól függetlenül, a történelem viharai miatt veszítették el azt. De fontos közösségileg is, a határon túli magyarság megmaradása szempontjából, mert lehetővé teszi, hogy ne csak lelki és kulturális, de közjogi értelemben is kötődjünk az anyaországhoz. Szlovákia ezt a kötődést igyekszik minden módon gyengíteni. Mi viszont azt szeretnénk, ha a felvidéki magyarok minden megkötöttség és félelem, valamint szlovák állampolgárságuk elvesztése nélkül vehetnék fel a magyar állampolgárságot úgy, ahogy a Magyarországon vagy bárhol másutt élő szlovákok is szabadon felvehetik a szlovákot.

Ön szerint mi az oka annak, hogy Szlovákia akadályozza a területén élő magyarokat a magyar állampolgárság megszerzésében?
Bár furcsa, hogy éppen a többségi nemzet tart a kisebbségtől, de egyfajta félelem lehet az oka. A szlovákok jelentős része úgy véli, hogy a felvidéki magyarság kötődése az anyaországához valami módon Szlovákia integritását veszélyezteti.

És nincs igazuk?
Egy olyan országnak nem kell félnie a polgáraitól, amelyik biztonságot, egyenlő jogokat, a tisztességes élethez méltó feltételeket és törvényeket biztosít nekik, amelyik nem korlátozza őshonos lakosainak egyéni és kollektív jogait, amelyik nem akarja kirekeszteni és kizárni a közéletből saját állampolgárait azáltal, hogy megfosztja őket a legalapvetőbb jogaiktól, és elveszi állampolgárságukat. Én olyan országban szeretnék élni, amely kezet nyújt a vele egy szövetségben élő baráti, szomszédos országoknak, kezet nyújt a benne élő nemzeti közösségeknek, és akceptálja jogos kéréseiket. Bízom benne, hogy egy ilyen ország állampolgára vagyok, és az is maradok.

Milyen következményei vannak a hétköznapokban annak, ha valakitől elveszik az állampolgárságát?
Bár évszázadok óta ezen a földön születtek és éltek az őseim, magam is itt születtem és élek, ahhoz, hogy életvitelszerűen a szülőföldemen maradhassak, abszurd módon az idegenrendészeten kellene tartózkodási engedélyt kérnem. Mintha bevándorló lennék. Mivel Magyarország és Szlovákia is az Európai Unió tagja, gond nélkül megkapnám az engedélyt, de ezzel a lépéssel lemondanék a szlovák állampolgárságomról, hisz elismerném, hogy a hatóságok hozzájárulása nélkül életvitelszerűen nem lenne jogom itt tartózkodni. Jelenleg a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház alkalmazásában állok, de tartózkodási engedély híján munkát sem vállalhatok, így bármikor elveszíthetem az állásomat, ezzel együtt pedig a szociális juttatásokat is. Ráadásul március 10-én Szlovákiában parlamenti választások lesznek, ahol a kialakult helyzet miatt nem élhetek a választójogommal sem.

Kikre számíthat a kialakult helyzetben?
Rajtam kívül heten vannak hasonló helyzetben Szlovákiában. Társaimmal elhatároztuk, minden törvényes eszközt megragadunk annak érdekében, hogy megvédjük az alkotmány biztosította állampolgári jogainkat. Velük mindenben számíthatunk egymásra. A gyülekezetem, az egyházmegyém lelkészi kara, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Magyarországi Református Egyház is kiállt mellettem, Erdélyi Géza nyugalmazott püspök is támogatásáról biztosított, de máshonnét is támogató nyilatkozatok sorát kapom. Február utolsó napján Léván jártak az Emberi Méltóság Tanácsa képviselői is, akik egy esetleges kedvezőtlen alkotmánybírósági döntés esetén a strassbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán fogják képviselni az ügyünket.

Kiss Sándor, reformatus.hu

(Az interjú többek között a Magyar Televízió Református magazinja által készített felvételek felhasználásával készült. A cikk megjelent a Reformátusok Lapja 2012. március 11-i számában)

Felvidék.ma