34343

Az euró mentőövével kapcsolatosan Szlovákiában több párt is azon a véleményen van, hogy meg kell várni, hogyan lép ezzel kapcsolatosan Németország.

Az ellenzéki pártok javaslata szerint az Európai Stabilitási Mechanizmusról (ESM) tartandó, június 19-ére tervezett szavazást a szlovák törvényhozásban a lehetséges legkésőbbi időpontra kellene halasztani. A halasztás mellett érvelt Pavol Abrhan is, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom frakcióvezető-helyettese, Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS frakcióvezetője, és Ivan Švejna, a Most-Híd alelnöke is. Úgy vélik, Szlovákiának nem kellene lépnie az eurozóna meghatározó, nagy országai előtt.
Az Igor Matovič vezette Egyszerű emberek és Független Személyiségek frakció nem foglalt állást e kérdéssel kapcsolatban. Az ötödik ellenzéki párt, a Richar Sulík vezette Szabadság és Szolidaritás pedig elvi alapon száll szembe az Európai Stabilitási Mechanizmussal. Szerintük annak megszavazása esetén Szlovákia Brüsszel vazallusává válna. Mint ismeretes, a korábbi szlovák kormánykoalíció  éppen azon bukott meg, hogy egybekapcsolták az “euró mentőövéről” szóló szavazást a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással, Sulíkék viszont ennek ellenére is ragaszkodtak eredeti álláspontjukhoz.
A döntés viszont az abszolút többséget élvező Smer kezében van. Robert Fico pártjának 83 képviselője ül a szlovák törvényhozásban. Pavol Paška házelnök nem látja indokoltnak a szavazás elhalasztását.