34513

A Duna TV-ben június 25-től új sorozat indul, hétfő esténként 21.10-kor Miloš Forman: Amibe nem halsz bele…

Februárban töltötte be 80. életévét Miloš Forman Oscar-díjas filmrendező, a hatvanas évek botrányos cseh(szlovák) fiatal filmese. Országos premier televíziónkban a Mester születésnapjára készült 4 részes portréfilm-sorozat.
Miloš (eredeti nevén Jan Tomas Forman) Cáslav-ban, az akkori Csehszlovákia területén született, a protestáns Ann Svabova és a zsidó származású professzor, Rudolf Forman gyermekeként (valódi édesapja a szintén zsidó Otto Kohn építész volt, bár ezt csak a második világháború után tudta meg). Értelmiségi családjában a klasszikusok szeretete mellett a korszak filmjeit is megismerte; nagy hatással voltak rá John Ford westernjei és a Chaplin-mozik. Szüleit származásuk, ellenálló tevékenységük és tiltott könyvek birtoklása miatt koncentrációs táborba hurcolták. Rudolf Forman Buchenwaldban, Ann Svabova Auschwitzban halt meg, a kis Jan Tomas pedig alig kilenc évesen árván maradt. Rokonai vették magukhoz.
A prágai Filmművészeti Egyetemen tanult dramaturgiát és forgatókönyvírást 1951 és 1956 között. Az egyetem elvégzése után forgatókönyvíróként és segédrendezőként dolgozott a cseh televíziónál, és a Laterna Magika nevű „összművészeti színtársulat” tagja volt. A társulattal közösen készített Laterna Magika II című alkotás a legelső rendezése. Az akkori hatalom gyanúval figyelte munkásságát, hisz filmjeiben komolyan kritizálta a szocialista rendszert.
A Fekete Péter, az Egy szöszi szerelme, a Tűz van, babám! nem aratott sikert a pártvezetés körében, annál inkább a filmes szakmában. 1968-ban hagyta el hazáját, és akaraterejének, valamint tehetségének köszönhetően Hollywood egyik legsikeresebb rendezője lett.
A Száll a kakukk fészkére, a Hair, a Ragtime, az Amadeus, a Larry Flynt, a provokátor mind a filmtörténet kiemelkedő alkotásai. A kétszeres Oscar-díjas rendező a közép-európai változások után hazalátogatott, de változatlanul Amerikában él.
A róla szóló dokumentumfilmben kiváló színészek nyilatkoznak róla. Visszaemlékezések hallhatóak a korai gyermekkorról, az általános iskoláról, ahová járt és felidézi szülei elvesztését, gyermekkori naplója alapján. A színvonalas portréfilm-sorozat felöleli az egyik legtehetségesebb cseh rendező életét a kezdetektől napjainkig, Csehszlovákiából Európán át Amerikáig.
A közszolgálati televízió Miloš Forman tiszteletére újra bemutatja korábbi feledhetetlen „örökmozijait”: Meghallgatás, Fekete Péter, Egy szöszi szerelme és a legendás Tűz van, babám!

Meghallgatás – Duna – június 26. 21:15
A Meghallgatás egy prágai beatzenekar meghallgatásának (ál)dokumentum felvétele. Az énekesnek jelentkező fiatalok, akárcsak az Egy szöszi szerelme vagy a Fekete Péter főszereplői, a kitörés, a felemelkedés lehetőségét, vágyálmát kétségbeesetten kergető fiatalok. Forman szenvtelenül és pontosan mutatja be a magukat sokszor megalázó helyzetbe hozó énekeseket. A szereplőket követő, néha már-már zavaróan személyes közelségbe tolakodó kamera azonban derűs megértést sugall. Nem lehet eldönteni, hogy a kínosan tehetségtelen szereplők önbizalma a szebb jövőbe vetett csalóka hitből, önelégültségből, vagy a kettő furcsa kombinációjából fakad. Érdekes, hogy Forman már az első játékfilmjében biztos érzékkel nyúlt a zenéhez, mint az őszinteség és igazság fegyveréhez: nála a muzsika a tiszta beszéd nyelve, amin nem lehet hazudni, ami leleplezi és kifigurázza azt, aki megérdemli.

MTVA, Felvidék.ma