A nyári kirándulások során, aki eljut Erdélybe, tapasztalhatja, hogy Székelyföld elképesztő gyorsasággal fejlődik. Minderről a Felvidék.ma-nak Boldoghy Olivér nyilatkozik, aki a tusványosi szabadegyetem egyik meghívott előadója volt.
Először járt Erdélyben illetve Székelyföldön. Hogy telt az útja, milyen útvonalat járt be?
Erdélyhez már többször is volt szerencsénk, még anno a színházzal juthattunk el, de csak a határ menti sávban mozogtunk, és az esti előadások előtt/után sajnos nem jutott elég idő az ismerkedésekre, felfedezésekre. Székelyföldre viszont most először látogattunk el a párommal, Ildikóval, és az élmény meghatározó volt. A mesébe illő táj, a székely emberek magával ragadó jelleme, vendégszeretete, a régióból sugárzó öntudat és erő, önmeghatározás és jövőkép rendkívül mély nyomokat hagytak bennünk.
Az út a nagy távolság ellenére nagyon kellemesen telt el, remek társaság jött össze a kocsiban, Pogány Erzsébet, a SZAKC alapítója szakszerűen végigkalauzolta az utat, Losoncon pedig csatlakozott hozzánk a Via Nova országos elnöke, Gubík László barátunk is, így nagyon gyorsan telt az idő a Somorja-Komárom-Losonc-Debrecen-Nagyvárad-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda-Tusnádfürdő útvonalon.
Tusnádfürdőn részt vett a Bálványosi Szabadegyetem egyik pódiumbeszélgetésén. Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár mellett foglalhatott helyet, s beszélhetett a kettős állampolgárságról. Hogyan értékeli a tanácskozást?
A tanácskozás legfőképpen szakmai jellegű helyzetjelentés volt, az én hozzászólásom pedig inkább egy személyes élménybeszámoló. Irigykedve hallgattam az egyre növekvő számokról-, és az egyre olajozottabban, hatékonyabban működő honosítási eljárásról szóló jelentéseket, aminek köszönhetően már több mint háromszázezer kedvezményesen honosított állampolgárral gyarapodott az ország. Mi most egy kicsit kívülállóként, a túlsó partról szemléljük ezt az egyre gyorsuló folyamatot, remélem, hamarosan Felvidék is csatlakozhat majd a rendszerhez, és Komáromban, Dunaszerdahelyen vagy Füleken is nyilvánosan tehet majd állampolgársági esküt mindenki, aki erre vágyik.
A legnagyobb érdeklődést a szlovákiai helyzet váltotta ki. Leginkább mely kérdésekre keresték a válaszokat?
Elsősorban a hétköznapjainkra, személyes történeteinkre voltak kíváncsiak, miként élhetők kitaszítottként, jogfosztottként a szlovákiai mindennapok, és hogy milyen kilátásaink, lehetőségeink vannak a közeljövőben.
Hogyan ítéli meg, lesz-e pozitív változás a kettős állampolgárság kérdésében?
Megrögzött optimista vagyok, ezért azt mondom, hogy az alkotmánybírók hamarosan pozitív döntést fognak hozni ránk nézve, érzéseim szerint valamikor a jövő év folyamán, de ez csak egy szubjektív megérzés, a valóság természetesen teljesen más lehet. Változást hozhat a szlovák-magyar külügyi bizottság egyeztető munkája is, a két fél úgy tűnik, egyre közelebb kerül egymáshoz, és fokozatosan csökken a bizalmatlansági tényező.
Mit tapasztalt, milyen a hangulata egy erdélyi szabadegyetemnek a felvidéki rendezvényekhez viszonyítva?
A gombaszögi diáktáborban már nagyon régen nem jártam, de annak idején egy remek hangulatú, családiasabb jellegű, baráti összejövetel volt, ahol szinte mindenki ismert mindenkit. Ehhez képest Tusványos egy monstre rendezvény, ahol alkalmanként tíz-húszezer ember is megfordul, hatalmas a jövés-menés, rengeteg rendezvény, helyszín, párhuzamosan zajló fórumok, csak győzzed erővel és idővel. Egyesek elmondása szerint talán kezdi elveszíteni a szakmai, egyeztető jellegét, és egyre inkább egy hatalmas zenei fesztivállá alakul át, de erről leginkább azok nyilatkozhatnak hitelesen, akik az elejétől kezdve követik a tábor történetét.
Milyen érzésekkel tért haza, hogy több mint 1000 km után is mélymagyarokkal találkozhatott Románia közepén?
Székelyhon egyszerűen lenyűgöző! Micsoda hatalmas ország volt ez a milyenk, hogy az ember még a korszerű közlekedési eszközök korában is, egy egész napos utazás után kiszáll a kocsiból, és még mindig magyar földön, magyar emberek között van! Anyanyelvünk ilyen mértékű vizuális jelenléte számunkra, akik idehaza minden egyes négyzetcentiméternyi magyar feliratért közelharcot vívunk, egyszerűen meghökkentő! A közlekedési táblákon, vasúti megjelöléseken, stb., minden egyes helységnév fel van tüntetve magyarul is, azonos méretben, azonos betűtípussal, közös felületen a románnal. Az üzleteken, reklámokon, hirdetésekben az első helyen szerepel a magyar, és csak utána a román, ha egyáltalán kiírják románul. Még a politikai óriáshirdetések is magyarul vannak, és itt nem a romániai magyar pártokéra gondolok, hanem a szín román pártokra! Romániában tiszteletben tartják a vásárló, ügyfél, adófizető, választó, stb. anyanyelvét, ehhez az állapothoz képest Szlovákia egy középkori, balkán-jellegű provincia!
Székelyföld elképesztő gyorsasággal fejlődik. Az infrastruktúra, szolgáltatások, üzleti szféra, turizmus óriási léptekkel haladnak előre, egy kicsit olyan érzésem volt, mintha Ausztriában, vagy Tirolban jártunk volna. Meg vagyok győződve arról, hogy a régiónak nagyon komoly jövője van, és látva az emberek elhatározását, akaraterejét, pozitív kisugárzását nem lehet számomra kérdés az sem, hogy a területi autonómia már csak idő kérdése.
Közben Szlovákiában ismerté váltak a népszámlálási adok, melyek a számok tekintetében nem túl biztatóak. Erdélyben megerősödött-e vagy megfogalmazódott-e Önben valamiféle üzenet a felvidékiek számára?
A városokra is százalékarányosan lebontott, részletes adatok még odakint értek el, természetesen kellemetlenül. Pl. Komáromban 54 százalékra estünk vissza, de ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy 46 százalékra emelkedett a szlovák nemzetiségűek száma, hiszen ők is némi visszaesés után, már csak alig több mint 30 százalékot képviselnek, és a nemzetiségüket meg nem vallók száma hirtelen tizenegy százalékra emelkedett. Kik ők? Hitem szerint azok a magyarok, akiknek kellemetlen vállalni egy úgymond másodrendű társadalmi minőséget.
Régióink egyre csökkenő gazdasági és társadalmi súlyának pont ez a rákfenéje! Mi magunk is elhittük azt az évekig sulykolt hazugságot, miszerint a magyar jelleg egy avítt, életképtelen, alacsony műveltségű, vidéki minőség, amitől jobb minél előbb megszabadulni. Elveszítettük a hitet önmagunkban, a régióinkban és a jövőnkben, ez a pesszimizmus, kilátástalanság és jövőkép-nélküliség pedig egyre csak gyorsítják drámai leépülésünket, úgy szellemileg, mint anyagilag. Pedig az általunk lakott régiók hatalmas kincsekkel, természeti forrásokkal és lehetőségekkel rendelkeznek, ezekre már nagyon sokan fenik is a fogukat, és ha mi önként adjuk fel, mások majd boldogan kiaknázzák helyettünk a Csallóközben, Mátyusföldben, Nógrádban, Gömörben, Bodrogközben, stb. rejlő lehetőségeket. Ne legyünk kishitűek, hanem sürgősen zárjunk össze, alakítsunk ki hosszú távú stratégiákat, és hozzuk ki magunkból és szülőföldünkből a maximumot! Nincs még minden veszve, és lehet még a Felvidékből is egy élhető, fejlődőképes európai országrész!
Kérdezett: Homoly Erzsó, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”34949,34985″}
