35096

Augusztus 24-én hazai pályán, Somorján ad nagyszabású és ingyenes koncertet a felvidéki Rómeó Vérzik.

A frontember Koppány szerint már régóta törték a fejüket azon, hogy miképpen lehetne pótolni – legalább egyetlen este erejéig – a Rómeó Vérzik Tábor hangulatát. “Amióta nincs táborunk, rengeteg levelet, emailt, sms-t kapunk így nyár folyamán, hogy a táborunk mennyire hiányzik az embereknek, sőt a zenekaroknak is. Nagyon jó ezt hallani és higgyétek el, nekünk a legfájóbb, hogy nem tudjuk összehozni a többnapos táborunkat. Ennek anyagi és helyszíni problémái is vannak. Soha nem szerettük elaprózni a dolgokat és a fellépő zenekarok mindig profi színpadot és hangot kaptak, öltöző sátrat stb. Mivel szponzoraink soha sem voltak, csak segítőink, ezért csupán a belépőkből már nehézkes volt fenntartani a tábort, a szokott színvonalon, plusz a befektetett energiát inkább a zenekarunk turnéiba csoportosítottuk át” – nyilatkozta Koppány.
Hozzátette: “Most viszont álmodtunk egy nagyot és megszerveztünk egy ingyenes két és félórás koncertet Somorján, a Pomlé parkerdő szabadtéri színpadán, ami úgy 50 méterre van a valamikori Rómeó Vérzik táborok helyszínétől. Most biztosan sokan felkapják a fejüket, hogy ingyenes a buli? Mi ebben a jó, mi ebben a biznisz? A lényeg pont az, hogy nincs benne biznisz! Egy tipikus örömkoncertet szeretnénk adni, pár vendéggel kiegészítve. Szeretnénk ha olyan emberek is kilátogatnának, akik amúgy nem jönnének el egy rockkoncertre.”

Azonban minden nagyobb megmozdulásnak van egy főpróbája is, ez augusztus 17-én lesz a Dürer Kertben ahol – ha sikerül – a teljes koncertet eljátsszák.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”33879,34453,32635″}