35226

Több tucat, a közúti irányjelző táblák kétnyelvűségét szorgalmazó óriásplakát jelenik meg szeptemberig Szlovákia déli régióiban a Pro Civis polgári társulás szervezésében.

A Csallóközben néhány reklámtáblát már ki is helyeztek – tájékoztatta az MTI pozsonyi irodáját Őry Péter a civil szervezet elnöke pénteken.
A Pozsonyt Dunaszerdahellyel összekötő főúton már több helyen megjelent “A helyes út” feliratú óriásplakátokon az adott környéket ábrázoló kép mellett egy kétnyelvű útjelző tábla is látható.
A kétnyelvűség gyakorlati alkalmazását szorgalmazó hasonló kezdeményezéssel korábban már más civil csoportosulás is előállt, ám a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom által kihelyezett kétnyelvű útjelző táblákat a Szlovák Közútkezelő Vállalat eltávolítatta. Őry Péter szerint a kétnyelvű táblák kihelyezésének ötlete egyidős a Pro Civis polgári társulás azon célkitűzésével, hogy Szlovákiában a magyar nyelvet regionális nyelvé nyilvánítassák.
“Azzal, hogy fizetett reklámtáblákon helyeztük el a többnyelvű feliratokat, legális keretet találtunk arra, hogy felhívjuk a figyelmet a kétnyelvűség gyakorlati megjelenésének fontosságára és arra, hogy ezen a téren milyen a gyakorlat a nyugat-európai országokban” – mutatott rá a civil szervezet vezetője. A Pro Civis elnöke elmondta: abszurd az a helyzet, hogy míg Nyugat Európán kívül a Balkánon és az Erdélyben is alkalmazzák a többnyelvű megjelölést, Szlovákiában az illetékesek nem hajlandóak azt a gyakorlatba átültetni, holott a kétnyelvű táblák kihelyezését lehetővé teszi a törvény.
Őry hozzáfűzte: a reklámtáblák bérlésének ára miatt lehetőségeik jelentősen behatároltak, így azokból várhatóan nem mindenhová jut ahová szeretnék. Ugyanakkor remélik, hogy legalább részben sikerül megtenniük azt, amit az állam nem tud vagy nem akar megoldani.

Problémás kapcsolat

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Népszabadság pénteki számában megjelent egész oldalas interjúban a magyar–szlovák kapcsolatról szólva elmondta: „a Gyurcsány-kormány idején mérgesedett el a helyzet. Magyarországon szocialista-liberális kormány volt, szlovák oldalon pedig egy szocialista-fasiszta kormány, és a kapcsolatok akkor sérültek a leginkább, gondoljunk a nyelvtörvényre vagy a dunaszerdahelyi rendőrterrorra… Mindenesetre én komoly sikerként értékelem, hogy ha összehasonlítjuk a második Fico-kormányt az elsővel, nem lehet nem látni, hogy noha még nem tudtuk megoldani az állampolgársági törvényt, s van jó pár vitás pontunk, hangnemében, irányultságában egészen más ez, mint az első volt” – nyilatkozta Semjén.

MNO, Felvidék.ma