35333 t1

Kétnyelvű óriásplakátok jelentek meg a Dunaszerdahely és Pozsony közötti útvonalon, melyek a közlekedési útjelzőtáblákra vonatkozóan mutatnak “helyes irányt”.

A plakátokon a felvidéki városok megnevezése két nyelven, szlovákul és magyarul is  olvasható. Sőt, Bécsre vonatkozóan három nyelven is, az osztrák főváros megnevezését az Ausztriában hivatalos német nyelven is feltüntették. Az óriásplakátok tetején pirosban fehér betűkkel ott virít – szintén két nyelven – “a helyes út!” felirat, egyúttal az óriásplakátok felállítója internetes oldalainak címei is olvashatók: www.onkormanyzas.sk, www.procivis.sk, illetve megtalálható a közösségi oldal címe is: facebook.com/procivis.
Tavaly a Kétnyelvű Dél-Szlovákia mozgalom által kihelyezett kétnyelvű táblákat a hatalom eltávolíttatta, a Pro Civis Polgári Társulás olyan megoldást keresett, amely ellen szlovák állami önkény nem léphet fel.

Őry Péter, a Társulás elnöke portálunkat tájékoztatva elmondta, eddig 17 ilyen óriásplakátot helyeztek ki, a napokban újabb hárommal gyarapodnak, így számuk 20-ra emelkedik. Ha módjukban áll, akkor újabbak követhetik ezeket, más útvonalakon is. Ennek gyakorlatilag “csak” anyagi feltétele van, az óriásplakátok kihelyezése komoly költségekkel jár. Ugyanez vonatkozik a plakátok elkészítésére is, hiszen nem szériadarabokról van szó, minden plakátot külön-külön, az adott helynek megfelelően készítenek el.
“Elképzeléseink eddig beváltak, csupán elismerő nyilatkozatokat kaptunk, az internetes honlapjaink iránti érdeklődés is nagyban megnövekedett. Elmarasztaló vélemények eddig nem voltak, úgy is fogalmazhatok, hogy a hatalom hallgat. Gyakorlatilag nem is tehetnek mást, hiszen legális keret találtunk a kétnyelvűség gyakorlati megjelenése fontosságának felhívására. Szlovákiában is szembesülhetnek az Európai Unió országai nagy többségében természetesnek elfogadott gyakorlattal” – mondta portálunknak Őry Péter.

A Pro Civis Polgári Társulásnak számos egyéb aktivitása irányul a kétnyelvűség gyakorlati megvalósításának támogatására. Néhány nappal ezelőtt kétnyelvű beiratkozási űrlapokat készítettek az óvodáknak, azt megelőzően pedig a magyar tanítási nyelvű alapiskolák részére. Az általuk működtetett www.onkormanyzas.sk internetes honlapon gazdag tartalommal bíró szótárakat tettek közzé, több törvény, rendelet, dokumentum található meg nyelven. Konkrét mintákat tettek közzé a különböző űrlapok, kérvények kitöltésére is, valamint jogi segítség kérésére is lehetőség kínálkozik. “Lehetőségeinkhez mérten próbálunk hozzájárulni anyanyelvünk, a magyar nyelv használatához, fenntartásához és fejlesztéséhez – a közigazgatásban is” – mondta Őry Péter.

ON, Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/8/35333_t1.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/8/35333_t2.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/8/35333_t3.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/8/35333_t4.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/8/35333_t5.jpg” width=”160″ height=”106″ title=”A Pro Civis óriásplakátjai” }A Pro Civis óriásplakátjai{/japopup}