Gyakorló polgármesterként naponta szembesülök azzal a ténnyel, hogy a polgárok nagy részének szinte semmilyen ismerete nincs arról, milyen gondokkal küszködnek az önkormányzatok.
Ezzel párosulnak a települések költségvetési rendszerének – működtetésének ismereti hiányosságai. A valóságban az önkormányzatok pénzügyi rendszerében számtalan abszurdummal találkozhatunk. Érdemes egy újabb abszurd helyzetet megismerni.
Költségvetés, valóság vagy fikció?
A települések működését két költségvetés taglalja. Az egyik az éves költségvetés, a másik egy EU-s szabvány szerinti hároméves, úgynevezett programozási költségvetés — azaz a középtávú tervezési időszakra vonatkozó pénzügyi keret meghatározása.
Az éves költségvetés két fő tételre bontható, az általános és a beruházási részre. Az általános rész kiadásai közé tartoznak például a bérek, a közvilágítás, a hulladékszállítás, a fűtésköltségek, a karbantartási kiadások. A beruházási költségek között találjuk az új építéseket, egy-egy játszótér vagy járda kialakítását. A bevételi oldalon az általános bevételek gerincét az állam részéről visszaosztott adóhányad jelenti – ezzel kapcsolatos véleményem előző blogbejegyzésemben szerepelt. A beruházási bevételek között például egy-egy ingatlan eladása vagy pályázati támogatás jelenik meg, ezen kívül az előző évek esetleges megtakarítása is ide csoportosul át. Az érthetőség kedvéért: az ingatlan eladásából származó bevétel vagy az esetlegesen megspórolt pénz kizárólag beruházásra használható fel.
Pénz van, tatarozni nem lehet!
Elég abszurd helyzetet teremthet, hogy a válságos időkben egy – mondjuk – óvodai fűtésrendszer vagy egy csatorna átemelő állomás tatarozására akkor sem kerülhet sor, ha az önkormányzat számláján elég pénz van. Hogy miért? Mert a tatarozás általános kiadási tételként határozódik meg, azaz nem beruházás. Enyhén az őrület határát jelentheti egy polgármester életében, ha azt kell mondania a pincéjében feltörő szennyvizet takarító polgárnak, hogy ugyan pénz van, de nem tatarozhatok, mert megsértem a költségvetési törvényeket! Ilyen esetben – persze – a polgármesterek alapvetően a valós gondokra, és nem a költségvetési törvény betartására összpontosítanak majd – egyébként helyesen -, hiszen az önkormányzat azért van, hogy hatékonyan oldja meg a község és polgárai gondjait. Talán hihetetlen – ezért abszurd tehát – hogy ezt az alapkövetelményt — ilyen esetben— csak törvénysértéssel tehetik meg a polgármesterek.
A minisztériumi előrejelzés annyira pontos, mint az éves időjárás-jelentés.
A témakörrel napi szinten nem találkozó polgárokban viszont felmerülhet a gondolat, hogy „hát uraim, tervezni kell”, az általános költségvetésbe beépíthető az eseteleges „katasztrófahelyzetek” eltávolítására szánt tartalék keret is. Ez éppenséggel jogos felvetés is lehetne, ha nem kellene figyelembe venni azt a tényt, hogy az önkormányzatok a jelenlegi helyzetben elsősorban a „túlélésre” koncentrálnak, ez is mutatja, a valóságban kivitelezhetetlen egy hatékony éves költségvetési tartalékalap tervezése. A kivitelezhetetlenség tényét erősíti az a helyzet is, hogy a már említett önkormányzati bevételek gerincét jelentő adóhányadot éves szinten a pénzügyminisztérium határozza meg előrejelzésként, amit általában előző év decemberében tesz közzé. Erre kell építeni helyi szinten a pénzügyi terveket. Az, hogy az előrejelzés és a valóság mindig más (az utóbbi években mindig kevesebb) még hagyján, de — és az a következő abszurdum – év közben hiába várunk kiigazítást, olyan nincs, még hasonló előrejelzés szintjén sem, mint amilyet decemberben kapunk. Konkrét példa: a 2012-es évre szóló előrejelzés lassan egy éves (lásd: (lásd itt), kiigazítás azóta sincs! Ember – avagy polgármester – legyen a talpán, aki valóban tudja, mennyi lesz az önkormányzat valós bevétele az év végén.
Költségvetési abszurditások
Mindezek tükrében nem abszurd helyzet, hogy az éves költségvetés mellett egy hároméves költségvetést is készítenie kell az önkormányzatoknak? Akkor tehát, amikor nem három évre, de három hónapra sem láthatja biztosan előre a bevételeit. Illetve annyit tudhat, hogy az eseteleges saját plusz forrást nem használhatja fel például az említett tatarozásra, a létszükségletek megoldására. Kicsit a kommunizmust idézi a több éves költségvetési időszak, azzal az alapvető kitétellel, hogy 1990-ig így is, úgy is 110 százalékra kellett teljesülniük a terveknek, napjainkban ilyen elvárás nincs, de garancia sincs arra, hogy a 99 százalékra lehet teljesíteni a tervet.
A gondok valós megoldására talán nem ártana, ha egy-egy parlamenti (ahogy egy ismerősöm fogalmazott) „szájkaratés – nagymegmondó” képviselő pár órát arra szánna, hogy a médiaszereplés hajszolásán kívül a reális életbe „kukkantana” be. Megoldás lehetne esetleg még az, ha legalább a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) javasolt intézkedéscsomagjával ismerkedne meg. A társulás a napokban többek között javasolta a hároméves költségvetés szüneteltetését, valamint a tartalékalapok eseteleges általános kiadási tételként történő felhasználásának törvényi engedélyezését. Ugyan ezen intézkedésektől nem lenne több pénzük az önkormányzatoknak, de legalább az abszurd helyzetek sora ritkulna!
Őry Péter
