36276

Peter Kažimír külügyminiszter szerint Szlovákia standard európai gyakorlatot követ a progresszív adórendszer bevezetésével, és ezzel párhuzamosan az egyenadó eltörlésével.

Kažimír ezt a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában mondta. Rámutatott, a progresszív adózás sikeresen működik a fejlett nyugati országokban.
Mint ismeretes, a szlovák törvényhozás első olvasatban ezen a héten már el is fogadta az egyenadó megszűnéséről szóló törvényjavaslatot.
“A progresszív adózást világszerte civilizált rendszernek tekintik. Az egyenadót leginkább az egykori szovjet blokkhoz tartozó országokban vezették be, ahogy Szlovákiában is. Azokra az országokra jellemző, akik nagy problémákkal szembesülnek az adóbehajtások terén” – mondta Kažimír, elismerve, hogy ugyan Szlovákia is küzd ezzel a problémával, de a helyzet fokozatosan javul.
A külügyminiszter legitim politikai csatározásnak tartja azt, hogy a kormányzó baloldal és az ellenzéki jobboldal jelentős nézetkülönbségre helyezkedett ebben a kérdéskörben is. “A társadalomnak döntenie kell, önkéntes adózást nem akar, de magas színvonalú közszolgáltatásokat igen” – mondta Kažimír.
Ivan Štefanec, az SDKÚ-DS alelnöke volt Kažimír vitapartnere. Emlékeztetett arra, hogy az egyenadó jól működött mindenütt, ahol csak bevezették, és ezért egy országban sem szüntették meg. Kétségei vannak afelől is, hogy a megemelt adókulcsok valóban nagyobb bevételt hoznak az államkasszába. “A kormány öngól lő az egyenadó eltörlésével” – mondta az ellenzéki politikus.

Felvidék.ma, Fotó: Tasr