36066

A Budapesten megjelenő Közös Út – Kethano Drom roma magazin szerkesztői Felvidéken jártak, és megállapodást kötöttek a Felvidék.ma hírportál szerkesztőségével egymás kölcsönös tájékoztatásáról.

A Közös Út – Kethano Drom roma magazin alapító főszerkesztője, Rostás-Farkas György József Attila-díjas író és Fialovszky Magda főszerkesztő-helyettes Duray Miklós politikus-közíró, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnökének meghívására érkeztek Felvidékre.
Olvasónk számára ismert, hogy a Szövetség a Közös Célokért társulás működteti az első szlovákiai magyar hírportált, a nemzeti elkötelezettségű Felvidék.ma internetes napilapot.
A portál felelős kiadójával, Pogány Erzsébettel is tárgyaltak, megbeszélésük eredményeként október 1-jén megállapodtak abban, hogy a Felvidék.ma szerkesztői bővítik a portál profilját, és ezután rendszeresen foglalkoznak a Szlovákiában élő romákat érintő hírekkel, eseményekkel.
Rostás-Farkas György, aki egyben az 1991-ben budapesti székhellyel alapított Cigány Tudományos és Művészeti Társaság (CTMT) elnöke, felajánlotta a szervezet szakmai segítségét a portált működtető társulásnak.
A CTMT adja ki a Közös Út – Kethano Drom roma magazint, amely negyedévenként jelenik meg magyar és cigány nyelven. Több éve működtetik a www.kethanodrom.hu portált, amely a romákkal kapcsolatos aktualitásokról ad hírt, emellett folyamatosan figyelemmel kíséri a cigányság kultúrájával kapcsolatos eseményeket, ismeretterjesztő jelleggel feldolgozza a témában születő publikációkat, tanulmányokat.
Csatlakozik a portálhoz a CTMT videó-műhely, amely rövid tudósításokkal és a cigány kultúrát bemutató rövid filmekkel gazdagítja a portál kínálatát.
A budapesti vendégek látogatásuk során többek közt megtekintették a bősi vízi erőmű környékét, az erőmű építése miatt elzárt három csallóközi falut, a Dunacsúnyon működő Danubiana kortárs galériát és ismerkedtek Pozsony történelmi nevezetességeivel, az Óvárossal és a pozsonyi várral.
A Közös út – Kethano Drom roma magazin honlapján megtekinthető az a videofilm, amelyet Fialovszky Magda készített a Danubiana kortárs galériában Dunacsúnyban, illetve egy interjút is készített Duray Miklóssal a kollektív bűnösség témakörről.

Bővebben olvashatnak a Kethano Drom honlapján.
A képek megtekinthetők a képgalériában.

***
Felvidék.ma