36289

 A Via Nova ICS már több mint két hete eljuttatta ezt a kétnyelvű levelet a kassai főpolgármesteri hivatalba, a 2013-ban esedékes Európa Kulturális Fővárosa eseménysorozattal kapcsolatban. A megkeresést válaszra sem méltatta a hivatal, ezért nyílt levél formájában is közlik:

Tisztelt Polgármester Úr!
Kassa mindig is soknemzetiségű város volt. Együtt építették fel szlovákok, magyarok, németek és együtt alakították ki művészetét, irodalmát, tradícióit. Ennek köszönhető sajátos polgári jellege, ez tette a környék központjává, és ezért volt Kassa az országhatár húzódásától függetlenül elsősorban mindig a kassaiaké.
Örömmel értesültünk, hogy 2013-ban Kassa nyerte el az „Európa Kulturális Fővárosa” címet. Erre nemzetiségtől függetlenül büszke lehet minden szlovákiai állampolgár. Azonban csalódást okozott számunkra, hogy a kulturális sokszínűség ellenére a program csak egy nyelven mutatja be a város kulturális életét és szokásait. Mi úgy érezzük, hogy II. Rákóczi Ferencet, vagy akár Márai Sándort úgy a szlovákok, mint a magyarok saját szabadságharcosuknak és írójuknak érezhetik. Ezért arra kérjük Önt, hogy vegye tekintetbe a más nemzetiségű polgárok óhaját is, és tegye lehetővé, hogy a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek anyanyelvükön is magukénak érezhessék ezt a kitüntetést. Megértését és közbenjárását előre is köszönjük.
Tisztelettel:
Iván Tamás, a Via Nova ICS országos alelnöke
Szegedy Zoltán, a Via Nova ICS Kassa járási elnöke

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”34478″}