Alább Bauer Győző akadémikus előadását ismertetjük amely október 26-án hangzott el a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala V. Országos Konferenciáján Komáromban. Az előadás anyagát Bauer Ildikó olvasta fel.
A rendszerváltás után az önálló magyar egyetem megalapításának kezdeményezése legitim igényt fogalmazott meg. Ebben az időben a szlovák egyetemeken kb. 50 olyan magyar, megfelelő tudományos és pedagógiai fokozattal rendelkező egyetemi oktató volt, akikkel – amennyiben azok vállalják – lehetett volna számolni egy esetleg megalakulandó önálló magyar egyetemen, ahogy ez Pásztor Istvánnal, a komáromi polgármesterrel s a beterjesztőkkel ekkor tett felmérésünkből kiderült. Közvetlenül a rendszerváltást követően egy törvény elfogadására nagyobbnak tűnt az esély Prágában, mint Pozsonyban. Sajnos a prágai parlamentben a három magyar képviselő (Sidó, Popély, Duray) törvényjavaslatát a Jókai Mór Egyetemről, összesen csupán hat képviselő támogatta. A törvénytervezetet aláírásukkal politikai okokból nem támogató magyar képviselők nyilvánvalóan nem is lobbiztak a cseh és szlovák képviselőknél a javaslat érdekében.
Mivel ez a hatáskör 1990 májusától átkerült a szlovák törvényhozáshoz, az utolsó esély a törvény előterjesztésére március volt. Az akkori Szlovák Oktatásügyi Minisztérium a javaslatot nem támogatta, mert véleményük szerint az egyetemeknek „nagyoknak” kell lenniük és „megfelelő mértékben kell biztosítaniuk a tanulmányok folytatásához szükséges feltételeket”. Ladislav Kováč, az akkori VPN-es oktatási miniszter szerint „a közeljövőben úgyis minden egyetemünkön az angol lesz az oktatás nyelve, így semmi értelme egy magyar tannyelvű egyetem létrehozásának”.
Szlovákiában a fejlődés a miniszter úr elképzelésével homlokegyenest más irányt vett. A 90-es évek végére egy sor olyan új kis egyetem jött létre, mely sok szempontból, ha őszinték akarunk lenni, máig sem teljesíti a Szlovákiai Állami Akkreditációs Bizottság (SzÁAB) követelményeit – elvárásait. A SzÁAB és a többségi politikum ezen szlovák egyetemek többségében természetesen szemet hunyt-huny az egyértelmű hiányságok felett.
Egy másik kísérletre a Szlovák Nemzeti Tanácsban 1992-ben került sor. Mivel az önálló magyar egyetem alapítása elérhetetlennek tűnt, egy önálló magyar karra vonatkozó javaslatról történt egyeztetés értelmében Bauer Edit terjesztett be javaslatot 9 politikai párt 30 képviselőjének aláírásával. Sajnos az egyeztetések ellenére az FMK – minden valószínűség szerint pártbarátai kívánságának eleget téve – olyan javaslat előhozatalával gátolta meg ennek a beterjesztésnek tárgyalását, miszerint a nyitrai egyetem akadémiai szenátusa „alakítsa meg a nemzetiségi és etnikai kultúrák karát”. Ismerve az egyetem vezetésének hozzáállását és a többségi gondolkodást, ezzel a süllyesztőbe küldte az önálló magyar kar megalakulására tett javaslatot.
Miután az egyetemalapítás, de az önálló kar létrehozása is kudarcba fulladt, az egyedüli hozzáférhető és reális megoldásként a kihelyezett képzések telepítése mutatkozott. Szabó Rezső és Bauer Edit, megkeresve az adott törvényes keretek közti lehetőséget, megtalálták annak módját, hogy hogyan lehet létrehozni Komáromban Városi Egyetemet, s később a magyarországi egyetemek kihelyezett képzését – biztosítva a jogkövető magatartás és a szakszerűség optimális érvényesülését. Mindkét esetben teljesen nyilvánvaló volt, hogy csak átmeneti megoldásról van szó.
A 2002-es parlamenti választások után, mely a jobbközép pártok győzelmével végződött, s az MKP a kormánykoalíció második legerősebb pártjaként került a parlamentbe, a kormányprogramban az önálló magyar felsőoktatási intézmény megalakítása az MKP félreérthetetlen prioritásaként fogalmazódott meg. Az adott körülmények között a lehető leggyorsabban kellet lépni és elkészíteni egy három karból álló egyetem tervezetét, majd úgymond a szlovákiai magyar „szakemberek csoportjának”, a tagok számát hadd ne említsem, az egyetemnek és karainak olyan akkreditációs anyagát, mely a SzÁAB számára elfogadható.
Az akkreditációs anyagnak természetesen tartalmaznia kellet a személyi feltételeket is. A Selye Kollégium tevékenysége és a kihelyezett képzések ellenére azonban nem volt saját forrás, nem utolsósorban a szlovákiai, zömében Nyitrán oktató magyar egyetemi docenseknek és professzoroknak a visszalépése (egyéni érdekből, vagy félve a nyitrai rektor fenyegetéseitől) következtében, az egyetemi oktatás minőségének biztosítására. A kihelyezett oktatási forma, mely a Magyar Köztársaság hathatós támogatása nélkül nem jöhetett volna létre, továbbra is a minőség garanciája maradt a SJE-nek.
Ahogy a múltban, a jelenben is egyértelmű, hogy a többségi körök – sajnos gyakran magyar „tanácsadók” segítségével is – mindent megtesznek és meg fognak tenni annak érdekében, hogy a SJE-t, ha nem is sikerül azonnal likvidálni, fokozatosan leépítsék. Szükségszerű ezért, hogy világosan lássuk, csak a minőség egyértelmű biztosítása és a kicsinyes személyi érdekek mellőzése mellett van jövője egyetemünknek.
Ha a SJE meg akar állni a saját lábán, szükségszerű, hogy tudjuk, melyek az akkreditációs követelményrendszerből adódó minőségértékelési követelmények, amelyeket biztosítani kell. A kiindulópont nem lehet más, mint a SzÁAB által a felsőoktatási törvényből adódó akkreditációs követelményrendszer, és az akkreditációs, minőségértékelési tevékenységek során alkalmazott eljárások, módszerek ismerete, és ennek tükrében a szempontrendszer és a felsőoktatási intézményekre és programokra vonatkozó jogszabályi előírások maradéktalan betartása.
Ezek a követelmények két fő csoportra oszthatók:
1. A felsőoktatási program minőségének biztosítása szempontjából:
a) a felsőoktatási program tartalma
b) a diákok felvételének feltételei és a felvételik formája
c) a diákok és végzősök szakmai színvonala
d) az abszolutórium (a diploma elérésének) feltételei
2. Az egyetem és egységeinek (a karok, tanszékek munkásságának) megítélése szempontjából:
a) a kutatási és művészeti tevékenység színvonala és hatékonysága
b) az anyagi, technikai és információs források biztosítása
c) a személyi, alkalmazotti háttér biztosítása
A mi esetünkben és a jelenlegi helyzetben a legnagyobb jelentősége a következő négy területnek van (ezek, ahogy olvashatják, a félreérthetőség elkerülése végett szlovákul) a SzÁAB szerint a következők:
I. A kutatási és művészeti tevékenység színvonalával kapcsolatos követelmények biztosítása
II. Az anyagi, technikai és információs források biztosítása
Biztosítani kell könyvtárat, szakkönyveket, saját tankönyveket és jegyzeteket, segédeszközöket, folyóiratokat, olvasótermeket, internet elérhetőséget, stb. Tudomásom szerint ilyen szempontból a SJE gond nélkül teljesíti a SzÁAB minimális feltételeit.
III. A személyi, alkalmazotti (előadók, gyakorlat- és szemináriumvezetők – ún. ‘kvalifikációs struktúra’) háttér és az oktatás döntő fontosságú formáinak biztosítása
1. Minden oktatási programra megfelelő számú és kvalifikált szakoktatóknak kell lennie. Ha 2003-ban azok, akik megígérték, el is jöttek volna Komáromba, ma ilyen szempontból a Konstantin Egyetemnek, és nem a SJE-nek lenne problémája.
2. Az előadásokat a SzÁAB szerint minimum az adott tárgy, program ‚lényegével’ kapcsolatban professzoroknak vagy docenseknek kellene vezetnie, és csak a résztémákat vezethetnek tanársegédeknek.
3. Megfelelő számú egyetemi oktatóra és kutatóra van szükség, akik a hallgatók diplomamunkáját vezetik (a bakalári szinten nem szabadna többnek lennie, mint 10 hallgatónak egy diplomavezetőre, magasabb szinten csupán 5-nek).
4. A diplomamunka vezetőjének minimum egy szinttel kell magasabb fokozattal rendelkeznie, mint a hallgatónak.
IV. A tanulmányi program minőségének és fejlesztésének folyamatos garantálása
1. A tanulmányi program témavezetője, az oktatás szintjétől függően professzor vagy docens, aki felelős a tanulmányi program minőségéért és fejlesztésért.
2. A témavezető – aki az adott egyetem alkalmazottja – jóváhagyásának alapfeltételei a kötelességtudat, a kompetencia és eddigi szakmai munkássága és annak eredményei.
3. A garancia korfüggő. Eddig 65 év volt, a legutóbbi módosítás értelmében 70 év.
4. Mindenki csak egy egyetemen garantálhatja a tanulmányi programot.
5. Csak meghatározott feltételek mellet garantálhat a saját egyetemén egy személy két vagy több egymástól függő, vagy kapcsolódó programot.
6. A felsőfokú oktatás szintjének függvényében a témavezetőnek egyetemi tanárnak kell lennie:
a) a bakalári képzés esetében professzornak vagy docensnek
b) a magiszteri képzés esetében professzornak
c) a doktori képzés esetében professzornak, itt még következő feltétel, hogy legyen minimum két következő professzor vagy docens az adott vagy rokon szakon, megfelelő oktatási és tudományos tevékenységgel.
Nyilvánvaló, hogy még hosszú időnek kell eltelnie addig, amíg a Selye János Egyetem saját forrásokból képes lesz teljesíteni a habilitációkkal és inaugurációkkal kapcsolatos feltételeket. Ha tehát nincs saját forrásunk, végig kell gondolni, milyen lehetőségeink vannak. A legfontosabb, hogy a lehető leghamarabb minden területen PhD doktorokat képezzünk, szerezzünk (alkalmazzunk). A megfelelő szakmai háttér és kutatás nélkül a SJE-nek ez nem fog menni. Mivel tehát az egyetem ezzel a lehetőséggel nem rendelkezik, ennek megvalósítására a következő lehetőségeket látom:
1) Elérni, hogy minden tanársegéd részt vegyen PhD képzésben. Hogyan?
a) Felkeresni a megfelelő egyetemeket Magyarországon és kihasználni az általuk kínált lehetőségeket, hogy az ottani doktori iskola képzésében (biztosan segítséggel szolgálnának nem csupán kapcsolataink magyarországi egyetemekkel, de az Oktatási Minisztériummal, a MTA-val, Magyarország szlovákiai nagykövetével is) képezhessék magukat a PhD-val nem rendelkező tanársegédek.
b) Megszólítani az MTA összes szlovákiai köztestületi tagját, keresve az otthoni kutatási-együttműködési és PhD képzési lehetőségeket, és kiépíteni az egyetem saját kutató bázisát.
2) Magyarországi segítséget kérni és az egyetemen alkalmazni néhány magyarországi professzort és docenst.
3) Megszólítani az összes olyan szlovákiai magyar professzort, docenst és DrSc-t, aki már elérte a nyugdíj-korhatárt, de még nem 70 éves, és dolgozik, vagy dolgozna, hogy vállaljanak státust az egyetemen, és így segítsenek a megfelelő akkreditáció elérésében.
4) Kihasználni a Selye Kollégium példájára – folytatásaként alakult Collegium Talentum adta lehetőségeket.
Epilógus
Nem olyan régen született egyetemünknek meg kell tanulnia mindazt, amit a már régen létező egyetemek tudnak, kiépítettek. Saját tapasztalatból tudom, hogy az olyan, ma nagyon sikeres egyetemek, mint pl. Oxford, Fukuoka, Isztambul egyetemei évszázadokkal ezelőtt mai szemmel nézve középiskolai szintről jutottak el a mai szintre. De akár a Pázmány Péter Katolikus Egyetemet vesszük például, melynek Hittudományi Kara a Pázmány Péter bíboros, prímás esztergomi érsek által 1635-ben Nagyszombatban alapított Egyetem Hittudományi Karának jogutódja, vagy a Komenský Egyetemet, mely ma sehol sem lenne, ha 1918 után nem jön ide több évre oktatni egy sor professzor és docens Prágából.
A sikeres Milleneumi Tudóstalálkozón a túlélés titkát fejtegetve hangzottak el a következő bölcs gondolatok, melyeket meg kellene fogadnunk:
1. Szüleinkért, őseinkért ismernünk és tisztelnünk kell a múltat. Merítsünk belőle tapasztalatot és erőt.
2. Gyermekeinkért – alkossunk, tegyük, ne csak mondjuk a jövőt.
3. Mindnyájunk dolga nem több, s nem kevesebb, minthogy beoltsuk nemzetünkbe, közösségeinkbe a siker titkát, a siker alkotásának örömét, mert a sikert átgondoltan alkotni kell.
4. Ha a jövőre gondolunk, eszünkbe kell vésni, hogy most először adatott meg számunkra a lehetőség, hogy másokkal együtt, s ne elkésve lépjünk be egy új társadalomba, melynek alapvető erőforrása a szellem és a tudás.
5. Ha beruházunk, akkor elsősorban a tudásba ruházzunk be, mert itt a legbiztosabb, legmagasabb, s legidőállóbb a megtérülés.
S ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy nem elég a célt ismerni, arról beszélni, de annak elérése érdekében sokat és ésszerűen tenni is kell.
Bauer Győző, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”36258,36246″}
