36216

Coping- megküzdési stratégiák. Mit csináljak, hogy boldog legyek? címmel nemzetközi kortárssegítő konferenciát rendeztek 2012. október 19-én Ipolyságon.

A konferencia szervezője a váci székhelyű Egészséges Ifjúságért Alapítvány, az Ipolyság Város Pecsétje és Ipolyság városa volt.
A szervezők azzal a főcélkitűzéssel rendezik meg évenként a konferenciát, hogy feltárják korunk ifjúságának problémáit. Az idei konferencia központi témája a boldogság, a boldogság keresése volt.
A közönség soraiban helyet foglaló ipolysági és váci középiskolás fiatalok három előadást hallgathattak meg. Az előadóik az alábbi szlovákiai és magyarországi nagy tekintélyű szakemberek voltak: Czeizel Endre, genetikus professzor, az Egészséges Ifjúságért Alapítvány elnöke, Stredl Terézia pszichológus, a Selye János Egyetem oktatója, Hunčík Péter pszichiáter, közéleti személyiség.
Első előadást Czeizel professzor tartotta „Magyar géniuszok” címmel. Előadásában felvázolta a géniuszok kialakulását, a rájuk nehezedő kedvező és kedvezőtlen környezeti hatásokat. Az előadása második felében a magyar géniuszokkal foglalkozott. Előadásában hangsúlyozta: „Az emberek teszik naggyá a hazát, s nem fordítva!”
Hunčík Péter „S az élet célja a küzdés maga?” címmel tartott előadást. Előadásában kitért a küzdés okozta szenvedésre, melytől csak tudatos változtatással szabadulhatunk meg.
Stredl Terézia „Életviteli (disz)harmóniák” címmel tartott előadást. Ebben főleg a mai világban meglévő lelki problémák, és a lelki egyensúly hiánya került előtérbe.
Az előadás végeztével a váci fiataloknak a helyi szervezők megmutatták a város látnivalóit, magyar oktatási és kulturális intézményeit. Tartalmas és élményekben gazdag napot tölthetett el a két város diáksága a szép őszi pénteki napon.

szerző: Pásztor Péter
fotó: Peter Paulenka

Felvidék.ma