Lassan vége – ugyan nem a világnak, csupán – a 2012-es évnek, ez alkalomból sorra jönnek elő az évértékelők, hát úgy döntöttünk mi is összegezzünk és számot adunk, mi is történt idén a Via Nova háza táján, az értékelést pedig inkább ráhagyjuk majd a közre.
Bár a tisztújító kongresszus, ahol felállt az új elnökség korántsem idén történt, hanem egy évvel ezelőtt, még 2011 novemberében, de a tényleges kifutási idő, az irányvonalak meghatározása, és a „hajó stabilizálásának” pontosan ez az 1 év, 1 hónap tekinthető.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/31297-gubik-laszlo-a-via-nova-ics-uj-elnoke
Tehát új elnöknek elsöprő többséggel Gubík László lett megválasztva, az elnökség pedig 9 tagúra bővült, hogy az összes felvidéki régió méltóképpen le lehessen fedve. Elnökhelyettesül Samu István és Varga Tibor kaptak bizalmat. Az új csapat egyértelműen a szakmaiság mellett tört lándzsát, és a szervezet professzionalizálását tűzte ki célul, hogy széles vidéken kiépüljön egy egységes arculat. Ennek jegyében lettek megalakítva a szakmai munkacsoportok, a Nemzetpolitikai-, a Gazdasági- valamint az Oktatási Kabinet is. Ezekben, az egyes területek szakemberei egységes álláspontokat fogalmaznak meg saját témáikban és elvégzik a szakirányban való feladatokat. Leglátványosabban a Nemzetpolitikai Kabinet tevékenysége mutatkozott, hisz tagjai mondhatni felszántották a Kárpát-medencét és bejárták annak minden zeg-zugát, hogy vigyék messze hírét büszke Felvidéknek, valamint képviseljék az ifjúsági szervezet álláspontját.
A 2012-es év vitathatatlanul a parlamenti választásokra való felkészüléssel és a szervezet stratégiai partnerének, az MKP-nak, a támogatásával indult. Sőt, mivel 4 jelöltünk, nevezetesen: Samu István, Ciprusz Zoltán, Varga Tibor és Iván Péter személyében a Via Nova is jelölteket állított, fokozottan nagy hangsúly került erre az eseményre. Ugyan a választási eredmények sajnos nem azt eredményezték, ami valójában elfogadható lett volna a felvidéki magyarságnak, ennek ellenére a fiatal jelöltek méltóan helytálltak a megmérettetésben és lelkesedésük fikarcnyit sem lohadt, sőt inkább még nagyobb elánnal vetették bele magukat a soron következő kihívásokba.
Lásd: http://www.felvidek.ma/nezopont/publicisztika/32470-helyet-ker-az-uj-generacio
Amilyen hosszú az év, úgy rendezvényeinknek se szeri se száma, melyet sokszor erő felett teljesítetnek az illetékesek, viszont téved az, aki azt hiszi csak a kampány okán, mivel aktivistáink ettől függetlenül is megannyi rendezvénnyel örvendeztetik meg a nagyérdeműt. Mindegyiknek felsorolása fizikai korlátokba ütközik itt (és meg is haladja a sorok írójának képességeit). Csak nagyságrendileg emelhető ki a számtalan bál, előadás, megemlékezés, műveltségi és sportesemény, szakmai konferencia és a rengeteg kisebb-nagyobb rendezvény, aminek szervezése mind a Via Novásokhoz kötődik. De akár a faültetés, szemétszedés, véradás vagy egyéb közhasznú munkán való részvétel sem áll távol az ifjaktól.
Bekapcsolódtunk számos tüntetésbe (lásd: alkotmánymenet, kettős állampolgárságért való tüntetés stb.), melyek a magyar jogsérelmek orvoslásáért kiáltottak. Vagy említhető akár a petíciókhoz való csatlakozás, mely során aktivistáink emberek ezrét szólította meg, hogy szignójával támogassa a képviselt ügyet, pl. a kettős állampolgárságért, Selye János Egyetem leminősítése ellen stb.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/oktatas/35437-a-via-nova-ics-is-kiall-a-selye-janos-egyetemert
http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/35407-tiltakozas-a-szlovak-allampolgarsagi-torveny-ellen
Országos kampányt indítottunk a magyar névhasználatért, hogy felhívjuk a közvélemény figyelmét arra, hogy nem muszáj az állam által ránk erőszakolt névkorcsulásokat tűrnünk és büszkén használhatjuk ékes nevünket.
Lásd: http://www.felvidek.ma/nezopont/publicisztika/36098-reszlovakizacio-kontra-nevmagyarositas
vagy: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/35875-nevmagyarositast-kezdemenyezett-a-via-nova
vagy: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/36320-via-nova-nevmagyarosito-kampany-nagykaposon-
vagy: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/37105-magyar-konyvek-a-nevuket-visszamagyarosito-felvideki-magyaroknak
De kiálltunk a kétnyelvűség betartásáért is, ami reneszánszát éli most a Felvidéken és több szervezett harcostársunk is akadt e témában.
Lásd: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=JX8v5UagdOQ
Idén is megszerveztük a már hagyományos Beiratkozási Körutunkat, aminek köszönhetően reméljük sokan döntöttek úgy, hogy gyermeküket magyar intézménybe íratják.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/oktatas/37205-az-informaciok-korutjat-hirdette-meg-a-via-nova-ics
A nyár fiatal mivoltunkhoz méltóan nem csak a mókuskerék munkából, hanem a tartalmas, igényes kikapcsolódásról is szólt, ezek közül kettő igazán kiemelendő a rengetegből, aminek szervezésében részt vállaltunk. Ez a jászói „Kapocs” nyári táborunk, ahol mindenki egyaránt megtalálhatta a számára legjobb kulturális kikapcsolódást.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/34911-nemzetpolitizalas-kapocs-ami-osszekot
Illetve a „Határtalan fesztivál” mely a Gastrofest keretén belül kerül minden évben megrendezésre, ahol természetszerűleg az ügyességi vetélkedők és a könnyűzenei programok domináltak leginkább.
A falevelek lehullásával jött a bejelentés, hogy megalapításra kerülnek a Baráti körök, melyek a többi civil szervezettel való kapcsolatépítésre és a 35 éven felüli fiatalok csatlakozására irányul, ezzel is reprezentálván, hogy a Via Nova nem egy zárt slepp, hanem épp ellenkezőleg, a fiatal szellemiség és az ezt magukénak érző emberek határtalan ernyőszervezete kíván lenni.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/36504-via-nova-barati-korok-alakulnak
E szellemiség leforrázásaként ért minket, hogy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala nem fogadta el a szervezet felvételi kérelmét maguk közé.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/36302-a-kerekasztal-nem-fogadta-be-a-via-nova-ics-t
Ennek ellenére a bátonyterenyei, Felvidéki alapdokumentum vagy kisebbségi minimum, konferenciára természetszerűleg képviselőik is meghívást kaptak. Mely konferencia akár mérföldkőnek is tekinthető a szlovákiai magyar közéletben, ugyanis sikerült a sok-sok nézőpontot egy asztalhoz ültetni, ennek jegyében vett részt a beszélgetésen Cúth Csaba a Ponte elnöke, Tokár Géza a Kerekasztal szóvivője, Gubík László a Via Nova elnöke, Feszty Zsolt a T.Ü.Kör vezetője, Berényi József az MKP elnöke, vagy Király Zsolt a Körkép.sk szerkesztője is.
Lásd: http://www.felvidek.ma/kitekinto/magyarorszag/36757-vezetokepzo-hetveget-tartott-a-via-nova-ics
Mindeközben, az egyik legnépszerűbb blogportál, civil szféra szavazásán, az első helyen végzett a Via Nova, így kiérdemelte a honlap Civil Power 2012 képzeletbeli díját, melyet ezúton is köszönünk, módfelett megtisztelő!
Lásd: http://www.napig.sk/?p=623
Az év vége felé járva még egy sikert könyvelhetett el a szervezet. Bár magát alapvetően nem politikai individumként aposztrofáló egység lévén, pár tagunk mégis a politikai érdekkérvényesítés szintjén is jeleskedik. Ennek jegyében lett beválasztva Samu István, elnökhelyettes, a Magyar Közösség Pártjának új elnökségébe, hogy a fiatalok szemléletmódja itt is előtérbe kerülhessen.
Lásd: http://www.felvidek.ma/felvidek/kozelet/36940-tisztujito-kongresszust-tart-az-mkp
Ez volt tömören a 2012-es év, ennyi fért bele idén, mindenki döntse el maga, hogy elegendő-e vagy sem. S tudjuk, bár sokszor ez a bizonyos Új Út rögösebb és hátráltatottabb, mint a kényelmesebb, viszont sokkalta veszélyesebb régi, mégis hisszük tisztességgel csak ez járható. És ezek a fiatalok vállalták, hogy ugyan nem úttörőként, de kitapossák azt az élhető, méltó és minden esetben egyenes új ösvényt a jövő nemzedékének. Mert a problémákat nem áthidalni, hanem megoldani kell! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk, hittel, becsülettel a Via Novával!
Ezen értékek mentén kívánunk bizalomteljes, boldog 2013-at!
Csonka Ákos, Felvidék.ma