37243b

 A magyar Parlamentben tartották december 28-án, a száz éve, 1912. december 28-án alakult Magyar Cserkészszövetség centenáriumi évének megnyitóját. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség Ezüst Országgyűlési Emlékérmet kapott.

Kövér László házelnök köszöntő sorait Virág András, az Országgyűlés Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője olvasta fel az egybegyűlteknek. Az Országgyűlés elnöke országos jelentőségűnek, a nemzet figyelmére és elismerésére méltó nagyszerű pillanatnak nevezte a centenáriumi ünnepségét. Az elmúlt száz évre visszatekintve hangsúlyozta, hogy a cserkészszövetség a magyar történelem egyik legnehezebb évszázadában alakult meg és működött. Kövér László, aki köszönetet mondott a cserkészek helytállásáért, kiemelte, hogy a cserkésztörténelem nem ért véget, mert “ti itt és most új évszázadot kezdtek”.
“Az elmúlt száz esztendő bizonyította, számíthat a cserkészekre az ország és számíthat rátok a nemzet” – írta üdvözlőjében a házelnök.
Ezután bejelentették, hogy az Országgyűlés elnöke a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának Arany Országgyűlési Emlékérmet, míg a Horvátországi Magyarok Zrínyi Miklós Cserkészcsapatának, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetségnek, a Külföldi Magyar Cserkészszövetségnek, a Magyar Cserkészlány Szövetségnek, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségnek, a Romániai Magyar Cserkészszövetségnek és a Magyar Cserkészszövetségnek pedig Ezüst Országgyűlési Emlékérmet adományozott. Az Országgyűlés elnöke egyúttal egy korábban a Parlament épületére kitűzött zászlót ajándékozott a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának.
A felsőházi teremben tartott megnyitón a cserkészszövetségek vezetői emlékeztek meg a centenáriumról. A Külföldi Magyar Cserkészszövetséget vezető Lendvai-Lintner Imre azt emelte ki, hogy az alapítók között katolikusok és protestánsok is voltak és a magyar cserkészet máig megőrizte ökomenikus mivoltát. Henn Péter a Magyar Cserkészszövetség ügyvezető elnöke a mozgalom elmúlt száz évét méltatta, míg a közösség és a természet fontosságát, mint két alappillért hangsúlyozó Buday Barnabás, a Magyar Cserkészszövetség elnöke azt mondta, hogy a cserkészet jó állampolgárokat akar nevelni, akik közösségüknek felkészült, tudatos és talpraesett tagjai.
Luc Panissod, a Cserkész Világszövetség főtitkára videóüzenetben és levélben köszöntötte a centenáriumát ünneplő Magyar Cserkészszövetséget.
A rendezvény sajtóanyaga szerint Magyarországon 1910-ben alakultak meg az első cserkészcsapatok, a Magyar Cserkészszövetséget pedig 1912. december 28-án hozták létre a budapesti Kálvin téri református templomban. Jelenleg a Magyar Cserkészszövetségnek 300 csapata és körülbelül nyolcezer tagja van.
A felvidéken Komáromban, 1913-ban alakult meg az első cserkészcsapat, melynek tagjai a magyar cserkészet egyik első jelentős rendezvényén a vági tutajúton is részt vettek. A trianoni békeszerződés után Csehszlovákiába került magyar cserkészcsapatok szorult helyzetbe kerültek. Saját cserkészszövetség létrehozását a hatóságok nem engedélyezték. 1926 után tagjai lehettek a Csehszlovák Cserkészszövetségnek. Ez nem támogatta őket, de legálissá tette működésüket. Az első bécsi döntés után a visszacsatolt területeken az MCSSZ keretein belül működtek a csapatok. 1990. március 11-én megalakult a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, melyet a szlovák belügyminisztérium 1990. április 6-án hivatalosan is engedélyezett. A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek (SZMCS) jelenleg közel 50 cserkészcsapatában 1500 cserkész tevékenykedik. A mostani szövetségparancsnok (ügyvezető-elnök) Csémi Szilárd.

Fotó: szmcs-p
MTI nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37045″}