37089uj

Galán Géza színművész 2012. december 17-én, 70 éves korában elhunyt. A felvidéki Komáromban született színművész, rendező meghatározó személyisége volt közéletünknek, kultúránknak.

A felvidéki Komáromban született színművész, rendező meghatározó személyisége volt közéletünknek, kultúránknak. 1942. május 4-én született. A Pozsonyi Színművészeti Főiskola színész szakán, majd a prágai Film- és Tv Akadémia dramaturg-rendezői szakán szerzett oklevelet. Másodéves színinövendékként az első filmszerepre Miloš Forman választotta. Több cseh, szlovák és magyar filmben is játszott, főszerepekben is. Színpadon többek között Rómeót, Liliomfit, Szakhmáry Zoltánt, Hunyadi Jánost alakította.
1984-ben megalapította Csehszlovákiában az első videostúdiót. A televízióban került bemutatásra többek között, az amerikai magyarokról, Japánról, Mitterandról készült videófilm.
1988-ban magánszínházat alapított a Felvidéken (SZABADtéri SZÍNHÁZ), Az Úri murit több mint 20 ezren látták. 1990-ben magánlapot adott ki Lehetőség címmel.
A Petőfi percei  monodrámája több mint félezer előadást ért meg a világ több pontján, ott ahol szívvel is értik a magyar szót. Bemutatta a Magyar Televízió, a Magyar-, a Szlovák Rádió és a Duna TV is.
Megjelent egy dupla CD-je “Nagy versek” Himnusztól a Hazámig, valamint a Petőfi percei a segesvári ütközetben, ahogyan a költő és kortársai írásainak ismeretében átélte Galán Géza.

Hét gyermek édesapja volt.

{iarelatednews articleid=”33749″}