Talán a kérdőjel minden különösebb mérlegelés nélkül kiegyenesíthető lenne, ha abban a bizonyosban nem lennénk benne mi magunk is.
Joggal kérdezheti valaki, hogy mi közöm/közünk ehhez a jelzőhöz nekünk magyaroknak. Jogosan mondhatnánk, hogy nem sok, szinte semmi. Azért az ember érzi, hogy ilyen súlyos minősítések alól nem lehet, vagy ha mégis lehetne, akkor sem szabadna kibújni. Igaz, hogy ehhez az országhoz nem sok közünk van, semmiféle elkötelezettségünk nincs még a léte iránt sem, sőt még az is igaz, hogy sok alaptalan vád és gyanúsítgatás ért a szlovák állam képviselőitől, aminek okán akár még az is természetes reakció lenne, ha az ember örömét lelné a Schvarzenberg és a Nicholsonová féle kijelentések ismeretében. Azonban, mint általában minden ösztönös reakció után az lenni szokott , jön a józan mérlegelés, s ha azt kérdezem magamtól, hogy a fentiek okán mi is változott, akkor lehangolóan csak azt lehet válaszolni, hogy semmi. A rengeteg undorodást kiváltó ok közül egyetlen egy sem szűnt meg! Jogos a kérdés, hogy akkor van-e okom örülni valaminek? Természetesen az örömnek ezer szubjektív oka lehet és van is, ám ezen okok között valószínűleg senkinek a listáján nem szerepel sem a cseh, sem a szlovák politikai képviselet, mint az egyik legjelentősebb államalkotó réteg. Az a tény pedig, hogy ebből a rétegből akadt egy-egy emberke, akinek egy súlyosnak tűnő ok nyomán elege lett a teljesítmény színvonalából, nos ez a tény önmagában még nem elég ok arra, hogy túlzott örömet érezzen az ember. Sokkal érdekesebbnek ígérkezik e jelenség következményeinek követése- már, ha lesznek ilyenek. Már maga az a tény, hogy lesz-e számottevő következmény, vagy csupán annyival kell beérnünk, hogy mindkét oldal képviseletében megjelenik valamiféle állásfoglalás/némi csámcsogás , már maga ez a tény is mutatja majd a dolog helyi értékét, vagy értéktelenségét. Most még kevés idő telt el ahhoz, hogy végleges értékelést lehessen tenni, de mindenképpen ajánlatos volna a dolog komolyságát és értékét eldöntő határozataink előtt kivárni a megfelelő időt, hogy az utálatosnak módja legyen szembesülnie ezzel az újabb minősítéssel és határoznia afelől, hogy milyen módon próbálja majd, ha mégis erre szánná el magát , lerázni ezt a jelzőt.
Már többször leírtam és megállapítottam, hogy Szlovákia és benne a szlovákok csoportja közel sem azonos Slota és Fico korlátolt jellemű egyedek szellemi és erkölcsi színvonalával. Azt azonban tagadhatatlanul mellé kell tenni az ilyen állításhoz, hogy a nevezett és undorodást kiváltó egyedek és az általuk képviselt szint ellen milyen módon milyen megnyilvánulásokkal tette/teszi le garasát az a bizonyos másik fél? Szerintem itt van a probléma lényege, hogy amit ez a két elkékült agyú és lelkű rövidzárlataiban produkál, az csak úgy kommentár nélkül történik mifelénk, vagy ha születik hozzá kommentár, akkor az inkább csak az éhes kutya szerepéből eredő megnyilvánulásnak tekinthető. Ezért azt kell mondanom, hogy üdvözítőnek tűnik a Nicholsonová féle kijelentés, de nagyon kétséges a folytatás, illetve kétséges az, hogy ezt a megnyilvánulást elegendő oknak tekintsem bármiféle örömre, vagy elégedettségre. Majd 3,10,20,30 év múlva lesz érdekes mérlegelni, hogy volt-e okunk 2013-ban valamiféle örömre!
Per pillanat úgy tűnik, hogy nincs különösebb ok örömködni, főleg az ilyen érzés gyanújával figyelmet felkelteni. Sajnos elég ok van az aggodalomra, amivel sokkal komolyabban és alaposabban kéne foglalkozni ahelyett, mint egy-két karriervágytól elkábult személy gyanús okokból tett kijelentése felett örömködni. Nekem ennek hangsúlyozása nagyon hiányzik a magyar nyelven megjelenő híradásokból. Sajnálatosnak tartom, hogy a szlovák/cseh nyelvű híradásokból csak úgy saját vélemény közlése nélkül átveszünk ilyen híreket, amelyeket a szláv nyelvű híradások szerintem csak azért közölnek, hogy azt a látszatot próbálják meg megteremteni, mintha a cseh/szlovák közvéleményt valamiféle lelkiismeret furdalás terhelné a második világháború történéseinek és következményeinek kapcsán és mintha most lenne valamiféle komoly szándék elszámolni a dicsőnek aligha nevezhető múlt viselt dolgaival. Ne ábrándozzunk, inkább maradjunk a hétköznapok realitásának talaján és foglalkozzunk komolyan egy-két olyan dologgal, amitől a magyar ember is undorítónak érezheti Szlovákiát, sőt benne akár szűkebb pátriánkat is! Ilyen problémának tűnik pl., hogy mi az oka annak, hogy képtelen a minket képviselni hivatott elitünk megtalálni egy közös hangot? Miért nincs megegyezés alapvető dolgokat tekintve? Talán csak nem azért, hogy pártjaink és az azokat irányítók inkább saját érdekeiket képviselik, mint a közösség érdekeit? Vajon a magukat civileknek nevezők képesek-e fölé emelkedni ennek a kicsinyes szintnek, vagy belevesznek a kinek miből van/lehet több haszna c. játék figurahúzogatós játékába ők is. Mondjuk erről szívesen olvasnék közelebbi elemzést esetleg oknyomozó, vagy csak tényfeltáró írást médiaszakembereink tollából.
Varga Lajos
{iarelatednews articleid=”37922″}
