A zord időjárás okozta közlekedési káosznak jómagam is „élvezője” voltam. Az utak járhatatlansága miatt egy 50 kilométeres táv oda-vissza megtétele 22 óráig tartott március 14-én és 15-én.
A történet röviden: Másodmagammal március 14-én este hat órakor indultunk Dunaszerdahelyről Komáromba. Nagymegyerig még sima volt az út, onnantól kezdve egyre gyakrabban láttunk árokba sodródott gépkocsikat. Őrsújfalut is elhagytuk, három kilométerre voltunk a céltól, amikor dugó miatt várakozásra kényszerültünk, egy árokba hajtott kamion pótkocsija az egész utat leblokkolta. A mentésnél dolgozók azt mondták, legalább két óráig biztos nem lesz járható az út. Visszafordultunk, hogy más utat keressünk, de csak Csallóközaranyosig jutottunk. A hó miatt több tucat gépkocsi feneklett meg, újabb dugó alakult ki.
Hóvihar volt, egy óra alatt annyi hó került az úttestre, hogy csak a terepjáróknak volt reményük fennakadás nélkül tovább menni. Nagyon hideg volt, a csípős szél ezt még fokozottabban érzékeltette, ha valaki fedezék nélkül marad, megfagy.
Este 11 körül megérkeztek a hókotró autók, rendőrök és a tűzoltók is, be-benézegettek az utókba, afelől érdeklődtek, hogy van-e elég benzin, mert ha nincs, az embereket beviszik a faluba. Mi a várakozás mellett döntöttünk, úgy számoltuk, ha óránként csak negyed órát fűtünk, akkor elég lesz a benzin reggelig. Az egyik tűzoltó kabátokat is adott, hogy könnyebben viseljük el a hideget (köszönet, ezeket hamarosan visszaadjuk).
A rádiót hallgatva értesültünk arról, hogy több ezer sorstársunk van, nem csak a Felvidéken, hanem Magyarországon is. Az egyik magyar rádióba betelefonált egy utas, azt mondta, négy gyermekével együtt már 10 órája várakozik az M1-es autópályán. Mi, ezt hallva, még türelmesebben várakoztunk a helyet megoldására.
Hajnali négy órára a tűzoltók annyira megtisztították az utat, hogy legalább a faluba be lehetett menni. Reggel hatkor annak a háznak a lakói, mely közelében a kocsink állt, Jakab Imre és Horváth Lajos munkába készültek, ám amikor megláttak bennünket, behívtak a házba, emberségből jelesre vizsgáztak, minden segítséget megadtak.
A párom tanárnő, érettségi elnök volt Somorján…, telefonált és megtudta, az érettségi is elmarad. Délben jött a hír, hogy az út egy sávban már járható. Vendéglátóink az autót is segítettek kihúzni a közben ismét egy méteressé vált hófalból.
Elindultunk, úgy tűnt, minden rendben lesz, ám Ócsán egy rendőr leállított bennünket, közölte, csak rendőri felvezetéssel szabad közlekedni, konvoj részeként, ezért várjunk egy kicsit. A rádióban a rendőrparancsnok arról beszélt, hogy negyven percenként indulnak a konvojok, mégis több mint két órán át várakoztatott bennünket, gyakorlatilag semmiért. Délután négyre értünk haza, 22 órával azt követően, hogy elindultunk.
Jó érzés volt látni és tapasztalni a gyermekek örömét, hogy épségben megjöttünk.
Sajnos, Európában halálos áldozatot is követelt az ítéletidő. A televízió és az internet még este is arról tájékoztatott, hogy továbbra is több ezer ember foglya az időjárás okozta viszontságoknak, vannak, akik már több mint egy napja. Együtt éreztünk velük, és köszönet mindazoknak, akik ahogy tudtak, segítettek.
Felvidék.ma, ON
