A losonci születésű Szvorák Katalin népdalénekest, előadóművészt Kossuth-díjjal tüntették ki, melyet miniszterelnöki előterjesztésre Magyarország köztársasági elnöke adományozott.
A Kossuth- és Széchenyi-díjakat a március 15-i ünnepélyes díjátadón a magyar Országház épületében Áder János köztársasági elnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke adták át.
Kossuth díjat kaptak: András Ferenc filmrendező, producer, Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész, Dubrovay László a zeneszerző, Gera Zoltán színművész, Kalász Márton józsef író, költő, műfordító, Karinthy Márton rendező, Kubinyi Anna gobelintervező, textilművész, Mécs Károly színművész, Oszter Sándor színművész, Pap Vera színművész, Rudolf Péter színművész, Sajdik Ferenc grafikusművész, karikaturista, Schubert Éva színművész, Szvorák Katalin népdalénekes, előadóművész, Tornai József író, költő, Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus.
Megosztott Kossuth-díjat kaptak az Omega együttes tagjai. Ugyanebben az elismerésben részesültek a Csík zenakar tagjai is és Colorfont kft. munkatársai: Jászberényi Márk programozó matematikus, Perlaki Tamás informatikus és Priskin Gyula programozó matematikus..
Szvorák Katalin Liszt Ferenc-díjas népdalénekes, előadóművész, a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára részére a magyar népdal, valamint a közép-európai dallamkincs avatott, világszerte nagy népszerűségnek örvendő tolmácsolásáért, hagyományápoló, lelket építő, csodálatos hangjával a közönséget elvarázsoló művészetéért, művészetoktatói, pedagógiai tevékenységéért kapta a díjat.
Gyermekéveit az Ipoly-menti Pincen töltötte, iskoláit Füleken végezte. Az ELTE magyar-könyvtár szakán szerzett diplomát. Első díjat kapott a “Röpülj páva” versenyen (1981), a Lajtha emlékversenyen (1988). 1983-tól 2005-ig magánénekesként dolgozott a Honvéd Művészegyüttesnél. 1990–92-ben Soros-ösztöndíjas volt. A szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vendégtanára, több nyelven énekel. Harminckét év alatt több mint háromezer koncertet adott három kontinens 33 országában. 27. tematikus önálló lemeze 2010 őszén jelent meg. Két gyermeket nevelnek kassai születésű férjével, Repiszky Tamás régésszel.
Szvorák Katalin első gondolatai, miután megtudta, hogy Kossuth-díjjal tüntetik ki :
“A hír hallatán álmatlan éjszakák köszöntek rám és érzéseim megfogalmazása keserves próbálkozásokba torkollott, mert nem vagyok a szavak embere, csak az elénekelt szavaké, mely mögött ott van teljes lelkiségünk, magyarságunk.
A pár éve kapott alternatív Kossuth-díjat könnyebben fogadtam, mert életutam, a pályám, a mindenkori kisebbség, a vox humána megszólaltatójaként is alternatív volt. Nekem a rivaldát, felhajtást elkerülõt, a csöndes alkotót a mostani Kossuth-díj valóban nagyon meglepte. Váratlan kedves ajándék a Sorstól, de a nem várt ajándék mindig jobban esik az embernek, viszont nehéz teher is egyben, mert felelõsséggel jár: felelõsséggel népem, nemzetem, szülõföldem iránt, amibõl vétettem, ahonnan a dalolás örömét, megtartó erejét, érzékenységét kaptam, felvidékiként a mindenkori kisebbségekkel való szolidaritást, kiknek lelkülete népdalaikon keresztül felcsendül közép-európás lemez-sorozatomon eredeti nyelveken, de a hitet is, mely nélkül lelkem üresen visszhangozná dalainkat. Ezért is dicsérhettem a Teremtõt hét történelmi egyház énekeivel.
A népembõl vétettem, egy apró felvidéki falu volt gyermekkorom színtere és talán ezért olyan fontos számomra a vidék, a falu. Nem véletlen, hogy pályám során szájról-szájra terjedek és a vidéki kis közösségek szeretete ad erõt és bizakodást.
Ez a díj egyben a népdal létjogosultságának, fontosságának elismerése, sikere is. Boldogsággal tölt el az a tudat, hogy több százéves népi kultúránk, a népdal átörökítésének egyik fontos láncszeme lehetek, aki a tanításon keresztül is továbbélteti ezeréves kultúránkat.
Ez a díj ajándék- elismerés a határon túli magyarságnak, és a szûkebb pátriámnak, felvidéki testvéreimnek.
A díj annak a múltbéli népi kultúrának is szól, amibõl a mai ember oly sokat tudna meríteni, erkölcsileg erõsödni, lelkileg gazdagodni, gyógyulni. S ami nekem oly sokat adott életem során érzelmileg erõsítette a nemzetemhez való tartozást itt a Kárpát-medencében, mert Kodály szerint: „Magyarnak születni ma már nem lehet. Azt mindenkinek magának kell megszereznie,” hiszen egy nép, egy nemzet is addig él, amíg gyökereit táplálja. A fa is kiszárad, ha elvágják gyökereit.
Ebbõl a tiszta forrásból mindig újult erõt kapunk, emberséget, önismeretet. Ahol felcsendül az ének, ott megszelídül a lélek! Ott harmónia terem. S talán semmi sem tudja úgy egybefûzni, egybeforrasztani az embereket, mint a dal, az ének, a legtermészetesebb, legõsibb hangszerünk, az énekhang által megszólaltatva.
Azáltal, hogy a ránk bízott kincseinket õrizzük és továbbadjuk, a mi nemzedékünk is értékmentés közben értékké nemesedik, bár egyre jobban féltem kultúránk sorsát.
Életünk egy ajándék a Teremtõnktõl, egy lehetõség, egy nagy utazás, egy hatalmas misztikum, melyben hol felemelkedünk, hol elbukunk, hol elesünk, hol talpra állunk. A díj odaítélése után továbbra is tisztán látom az élet esendõségét, az emberi élet törékenységét és a 103. zsoltár szerint tudatosítom, hogy valóban mily parányi porszem vagyunk a világmindenségben.
„Az ember napjai olyanok, mint a fû,
úgy virágzik, mint a mezõ virága:
átmegy rajta a szél, és nincsen többé,
és nem ismeri õt többé a helye sem.” (Forrás: http://www.szvorakkatalin.hu/)
Mi is gratulálunk Szvorák Katalinnak, és további sikereket kívánunk neki.
Felvidék.ma
