Galán Géza-emlékest a komáromi Jókai Színházban

2013. május 3-án, pénteken 19 órai kezdettel a komáromi Jókai Színházban Galán Gézára emlékeznek barátok, felvidéki és anyaországi pályatársak.

 
A műsorban szereplők felidézik Galán Géza életútját, pályájának emlékezetes pontjait. Soha nem látott képek és sokak számára ismeretlen filmkockák jelennek majd meg a vetítőn, bemutatva egy gazdag színészi-rendezői pályát, az első (cseh) filmszereptől kezdve a komáromi, kassai színházi éveken át a budapesti időszakig. Részletek hangzanak el a „Petőfi percei” című monodrámából, és a zselízi Szabad Téri Színház két évadából.
Az est külön értéke, hogy olyan színészek, művészek találkoznak most, akik mindannyian Galán Géza barátai, de egy színpadon még soha nem szerepeltek.
Az emlékest  szereplői: Szentpétery Aranka, Medgyesi Mária, Thirring Viola, Kondor Katalin, Budiás Kalko Ida, Dévay Nagy Kamilla, Szvorák Kati, Papadimitriu Athina, Gubik Ági, Beke Sándor, Boráros Imre, Berecz András, Pelsőczy László, Boldoghy Olivér, Kuczmann Eta.
A műsort Havasi Péter szerkesztette.
Jegyeket a helyszínen, illetve interneten keresztül lehet vásárolni a Komáromi Jókai Színház honlapján.
 
„Honvágy egy álom után”
Vannak álmok, amik talán sosem valósulnak meg. Mégis hajtják-űzik álmodóikat egy életen át, erőt adnak borús napokon, a Nap sugarát küldik a sors vájta szakadékok mélyére, a másoktól bezárt börtönajtók kulcslyukán át, hogy a nagyot s merészet gondolók kibírják a lét csapásait.
Galán Gézának is voltak álmai. Nem tudom, a múlt idő indokolt-e. Igaz, hogy ő testben már nincs velünk, de amit szellemileg kifejezett, megfogalmazott földi életében, az él, mert nem egy esetben a nemzet vágyait artikulálta a maga személyiségén átszűrve, megszenvedve.
Elgondolt egy igazi, emberhez méltó Európát, benne a Kárpát-medencét, ahol a magyar békében élhet önmagával és mindenki mással. Elképzelt egy olyan kontinenst és kebelében Magyarországot, ahol becsülete van a tisztességgel elvégzett munkának, a gondosan és lélekkel kimondott szónak, ahol értéke van a kultúrának, nem pedig ára.
Ehelyett olyan világban kellett élnie, ahol – Shakespeare-rel szólva – jobbára „Rossz-kapitány rabja lett a Jó”. Ahelyett, hogy két hazája lehetett volna, bizonyos értelemben egy sem volt. „Odaát” is, „ideát” is súlyos okokból „hontalan” maradt. Ahogyan sokan, túl sokan érzékelhették és még ma is érzékelhetik ezt, bármerre nézzek is innen, Magyarország közepéről.
Mindennek tetejébe a „tehetségtől sújtott” emberek közé tartozott, márpedig ez a fajta önmagában folytonos gyanakvás, irigység, kisszerűség célpontja, akárhol és akármikor éljen is.
Óriási sikerek, igazságtalan támadások fonódnak egymásba abban a hét évtizedben, ami adatott neki. Megélte a közönség túláradó szeretetét éppúgy, mint a méltatlan mellőzöttséget. A tehetsége által predestinált, folyamatosan felfelé ívelő pályát nem futhatta be. Nem keveset hagyott ránk, ugyanakkor magával vitt a halhatatlanságba sok el nem játszott szerepet, meg nem alkotott írást, színpadra nem vitt rendezést.
Vonjuk hát le a következtetést, hogy milyen keserű és reménytelen magyarnak és művésznek lenni ebben a világban? Szó sincs róla! Mert az álmokat, „az ember Szépbe-szőtt hitét” követni kell és lehozni annyi csillagot a végtelen égről, amennyit csak ki-ki képes. S ha egyikünk-másikunk eltávozik is ebből az életből, mindig kell lenni olyannak, aki beáll a sorba, hogy folytassa a vetés-aratás végtelen munkáját. Ehhez azonban emlékeznünk kell a jókra, éltetnünk kell a hagyományt, a generációk közti szellemi folytonosságot, táplálnunk kell az utódok értelmét-szívét mindazzal, amit eleinktől tanultunk és magunk hozzátettünk. Galán Géza is ezt szeretné. Hogy minél kevésbé kelljen éreznünk, amit Döbrentei Kornél ír a címben hivatkozott versének végén: „honvágyam van egy sosem volt-lehetett Magyarország után”. Meglehet, soha nem fogjuk elérni az álmunkat. De meg kell próbálni. Küzdenünk kell érte, ahogyan Galán Géza tette egy életen át. Ettől maradunk emberek, magyarok.
Ezért találkozunk május 3-án, este 7 órakor a Komáromi Jókai Színházban, hogy emlékezzünk Galán Gézára, emlékezzünk az álmainkra, múlt és jövő metszéspontján tegyük, amit tennünk kell. Legyünk társai ezen az estén a művésznek ebben az életre szóló fájdalmas-gyönyörű játékban, amit színháznak nevezünk, Petőfi Színészdalát idézve a végszóhoz:
 

Képgalériánk Galán Gézáról itt tekinthető meg.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”37254,37096″}