A 22. Komáromi Napok keretében rendezett Komáromi (Új) Mindenes történész konferencián jártunk az Újvár volt Lőporraktárában. Előadást tartottak többek között Bona Gábor, Zakar István és Hermann Róbert történészek. A téma az 1948-49-es szabadságharc és forradalom volt.
A felújított Lőporraktár épületénél megfelelőbb helyszínt nem is találhattak volna a konferencia megrendezésére. Itt ugyanis valóban megelevenedik a történelem. A konferencián nyolc magyarországi történész szerepelt, előadásaik pedig kivétel nélkül az 1948-49-es szabadságharc és forradalom komáromi vonatkozású történelmi eseményeivel foglalkozott. A mintegy húsz perces előadások azonban így is rendkívül változatosak voltak.
A konferenciát Novák Tamás alpolgármester bevezetője nyitotta meg. A városi elöljáró elmondta, az idei konferencia immár a huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre, azaz ez idáig minden egyes Komáromi Napokon a műsorprogramok között szerepelt. Ez tehát azt jelenti, hogy a Komáromi Mindenes hagyománnyá érett az évek folyamán. Novák Tamás reményének adott hangot, amikor kijelentette: biztos benne, hogy a huszonharmadik, a huszonnegyedik, sőt a századik alkalommal is megrendezésre kerül majd a konferencia.
Az előadások sorát Bona Gábor történész kezdte, aki alapos munkával dolgozta a fel a szabadságharcban szerepet vállalt komáromi születésű honvédtisztek kilétét. Kutatásai alapján nyolc magasrangú tisztet (ezredest, dandártábornokot), tizenegy századost és ötvenhárom hadnagyot, főhadnagyot sikerült azonosítania. Névsoruk nagyon változatos, hiszen a magyar származású honvédtisztek mellett előfordulnak szláv, illetve zsidó származásúak is. Ahogyan azt a történész kiemelte: ez is azt bizonyítja, hogy a 1948-49 nemcsak a magyarok szabadságharca volt.
Talán szélesebb körben kevésbé ismert – bár a révkomáromi aradi tizenhárom emlékére állított emlékmű erről tanúskodik – , hogy a komáromi erődrendszer kiépítésében, valamint megerősítésében döntő szerepe volt a történelemkönyvek oldalairól jól ismert Török Ignácnak, az aradi vértanúk egyikének. Az ő komáromi tevékenységéről Hajagos József történész beszélt. Török 1948. szeptember végén került Komáromba, 53 évesen, azaz ekkor már komoly hadászati tapasztalatokkal rendelkezett. A schwechati vereség után Török jól tudta, hogy az osztrák sereg előrenyomulására lehet számítani. Éppen ezért elrendelte a szőnyi sánctábor kiépítését és a dunai hídfőerőd, az ún. Csillag-sánc megerősítését. Hajagos József Török Ignác Komáromban betöltött szerepét pozitívan ítéli meg. Úgy látja, Töröknek döntő szerepe volt abban, hogy a várost kellőképpen megerősítse az ostrom idejére. S így közvetve döntő szerepe volt t abban is, hogy a komáromi erődrendszer fennmaradhatott az utókor számára.
Zakar István előadásában Einhorn Ignác – Komárom első tábori rabbija – életpályáján keresztül mutatta be a zsidóság 19. századi polgári emancipációját. Ismert, Kossuth és a korabeli liberális elit támogatta ezt a törekvést, hiszen hamar felismerték: a magyarság – saját céljait tekintve – kisebbségben van a Monarchia egyéb nemzetiségeivel szemben. Ugyanakkor máig tartó vita folyik arról a szakmai berkekben, hogy a magyar zsidóság kiállt a szabadságharc mellett vagy éppen ellene lépett fel. Zakar István úgy értékeli, hogy Einhorn ahhoz a neológ vallási irányzathoz tartozott, amely támogatta a szabadságharcot. A mozgalom elfogatta Kossuth ajánlatát, melyben a polgári emancipáció elősegítéséért vallási reformokat követelt. Az irányzat végre is hajtott számos reformot a zsidó vallás szertartásaiban. A pesti hitközösségben később maga Einhorn jutatta érvényre ezeket az újításokat, melyeknek az volt a céljuk, hogy közelítsenek a keresztyén szokásokhoz. Einhorn többek között támogatta a nemzeti nyelvű istentiszteleteket, a vegyesházasságokat, és azt is, hogy a zsidó szombatot a vasárnap váltsa fel. Bár Einhorn kevés időt töltött Komáromban, tevékenysége a szabadságharc egészét tekintve izgalmas területe történelmünknek.
Hermann Róbert, aki az 1948-49-es események egyik legnevesebb kutatója, a komáromi vár kapitulációjának legújabb adatait és Klapka György diplomáciai tevékenységét értékelte. Előadásának kiinduló kérdése az volt: vajon olcsón adták-e át a várost vagy Klapka taktikai érzékét dicséri a végkifejlet? Hermann kiemeli, hogy az álláspontok csak fokozatosan közeledtek egymáshoz. Haynau – Klapkának intézett első levelében – ugyanis feltétel nélküli megadásra szólította fel a komáromi tiszteket. A kezdetekben az álláspontok tehát ennél távolabb nem is lehettek volna, és a végső kapitulációs paktum csak több levélváltás eredményeként született meg. A történész értékelése szerint Haynau volt az, aki többet engedett, miközben Klapka végig következetesen védte a tiszti állomány érdekeit. Hogy megmentse sajátjait, számos katonáját gyors eljárásban tisztté avatta. Klapka tehát, jegyezte meg, nagy diplomata volt, hiszen annál többet, mint amennyit elért, nem lehetett kihozni a tárgyalássorozatból.
LM, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39332, 39222, 39321″}
