Reisch Alfréd Sándor (1931-2013) Kassán elhunyt politológust a Zemplén-megyei Hardicsán temették május 21-én. Ez a falu egykor ruszin-magyar népességű volt, majd magyarrá vált, ma már csak néhány tucatnyi magyar lakosa van.
Ifj. Demes Tibor református lelkész három nyelvű – magyar, szlovák, angol – istentisztelet keretében búcsúztatta az elhunytat. A Zsoltárok Könyvéből olvasta a textust: “Megismerteted velem az élet útját, teljes öröm van tenálad, örökké tart a gyönyörűség jobbodon.” (16, 11.) Gondjainkra csakis a béke és öröm Istene tud megoldást nyújtani, s akkor nem roppanunk össze. De csakis az alázatos szívűek élhetnek ezzel a lehetőséggel. A többiek csak műbékét kaphatnak. Ezt Frédi is megtapasztalta, habár hosszú út vezetett idáig. 79 évesen nyilvánosan hitet tett és a lelki űr fokozatosan feltöltődött. A lelkipásztor felidézte életútját, a párizsi, majd genfi tanulmányait a Kálvin János nevét viselő iskolában, majd következtek az amerikai évek és kutatói munkája. Bejárta az egész világot, oktatott amerikai, németországi és törökországi egyetemeken, de megmaradt magyarnak. Miután Magyarországon telepedett le, rájött hiányoznak a gyökerek. Egy hely, ahol otthon érezheti magát. Ezt találta meg Hardicsán. Tizenegy év boldog házasság után távozott közülünk.
Kövesdi Szabó Mária színművész Kosztolányi Dezső Halotti bészédét szavalta el, majd Németországban élő László fia búcsúzott el tőle angolul a család többi tagja nevében is. A világpolgár haza érkezett. Kivételes ember volt, akit senki sem tud pótolni. “Láttál felnőni, törődtél velem. Ha most lenézel rám, remélem meg vagy elégedve.” Utolsó évtizede boldog volt, hű társra talált, megtalálta békéjét. “Tarts szemmel engem, akár hol is vagy.”
Felesége, Gina Amerikában élő Nicolle leányának szavait tolmácsolta. Önzetlenül osztogatta kedvességét. Édesapa, egyetemi tanár, tudós, író volt. “Szeretlek apu!”
Felesége búcsúzva tőle, felidézte, hogy egy törökországi úton ismerkedtek össze, amelyre egyikük sem akart igazából elmenni. De Valaki úgy rendezte, hogy ott egymásra találjanak. Kiderült, sok közös vonással rendelkeznek. “Nagy űr maradt utánad. Szívemben ott maradsz!”
Majd a nagyjából száz ember elkísérte utolsó útjára. Koporsóját a magyar és amerikai zászló díszítette. A temetőben körülötte néhány fejfa vigyázza majd álmát. Hazatalált.
Frédi 1995-ben települt Magyarországra és Kassán gyakorta megfordult. Szerényen, szinte észrevétlenül élt közöttünk, de közben rendíthetetlenül dolgozott. Még halálos ágyán is diktált és keresztrejtvényt fejtett.
Miképpen emlékeztek Rá pályatársai, kollégái, barátai? Íme néhány csokorba szedett, megszerkesztett vélemény:
“Szíven ütött a tragikus hír. Reisch úrban az elszánt igazságkeresés, a tényekhez való ragaszkodás és a demokrácia értékeinek következetes képviselőjét tisztelhettem. Fiatalabbak számára is példamutató alapossággal folytatta élete végéig tudományos munkásságát. Hiánypótló monográfiájának megjelenése méltó eseménye életének és szakmai munkásságának. Személyisége példamutató, könyvei, tanulmányai pedig munkája folytatására ösztönzőek.” Dr. Révész Béla szegedi egyetemi docens, politológus.
“Őszintén megrendülve értesültem Frédi haláláról. Számomra rendkívül megtisztelő volt, hogy barátjának fogadott és a közös szakmai érdeklődésünkön túl többször is beszélgethettem vele más dolgokról is. Igazi – régi értelemben véve – úriember volt, aki valóban hiányozni fog mint tudós kutató és személyes jóbarát.” Dr. Magyarics Tamás írországi nagykövet.
“Nagy-nagy szomorúsággal olvasom levelét, nézem Frédi derűs arcképét a gyászjelentésen. Leghűségesebb barátaim közé sorolom – mondtam volna a gyászhír olvasása előtt. Hűséges volt a kapcsolattartásban, a levelezésben is. Március 18-án írtam Neki utoljára. Erre már nem jött válasz, ebből jót nem sejtettem, de legalább azt reméltem, hogy a nyáron még mindenképp láthatom, hiszen optimista volt a kezeléssel kapcsolatban, és tudtam, hogy március elején még Észtországba ment. Végtelenül korrekt és igazságos ember volt, a barátság mellett ezt tükrözi utolsó érdemi levele is.” Jeszenszky Géza, norvégiai nagykövet, történész.
“Ő maga utolsó levelében közölte, hogy az orvosok semmit sem tudnak csinálni, s már csak az imádság segíthet. Nagyon sajnálom ezt a kiváló embert, dehát én magam, aki nála idősebb vagyok, évről évre nyugodtabban mondom: ez a dolgok rendje. Frédi igen okos, hasznos és szép életet élt. Engem csak az bánt nagyon, hogy nem írtam Frédinek gyakrabban, dehát ez a szégyenkezés minden régi barát eltűnése után elkerülhetetlenül bekövetkezik nálam. Viszont örülök, hogy a rövid de nagyonis megérdemelt dicsérő mondataimat talán fel tudta használni könyvében.” Deák István New York-i egyetemi tanár.
“Frédi a szép, az értékes, és tiszteletet érdemlő müncheni emlékeim közé tartozik. Tudós és mindig készséges munkatárs, egyben jó barát volt. Apám halálakor írta címében a beregszászi lap, hogy «ismét kidőlt a magyar erdő egy értékes fája». Ez jutott most az eszembe. Egy csepp, amivel a veszteségét osztani tudom.” Skultéty Csaba, a Szabad Európa Rádió nyugalmazott szerkesztője.
“Áldás marad számomra annak a hat évtizednek közös munkája és igaz barátsága amit Fréditől kaptam. Szándékozom erről is szólni amikor Őreá emlékezem a Parlamentben a most következő hét egyik napján.” Dr. Horváth János, a Buttler Egyetem volt közgazdászprofesszora, az Országgyűlés legidősebb tagja, napirend utáni felszólalásra készült „Reisch Alfréd politológia tudósra emlékezünk a parlamentben” – címmel.
“Nagyon szerettem és értékeltem Frédit, aki sokat tett Európáért és Magyarországért.” Boór János tudományfilozófus, a müncheni Filozófiai Főiskola egykori tanára.
Méltó módon búcsúztunk el Tőled. Igaz a mondás, hogy az embernek legalább 200 évre kell terveznie életét. Az utóélet, miképpen emlékezünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk, de értékeket teremtettek és műveik itt maradnak, hasznosan forgathatjuk azokat, az életmű elidegeníthetetlen része.
A halotti értesítőben Márai helyetted is mondja: “Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelmem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatos rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.” És közben egy derűs arcot látunk magunk előtt, aki fiatalos, huncut mosolyával bátorít. Csak tovább, csináljátok! Végezzétek dolgotokat és néha rám is gondoljatok!
Így lesz!
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39691″}
